fbpx

ÁSZ: Jó úton haladunk a megfelelő hulladékgazdálkodás felé

Eredményes volt a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás országos megszervezése, valamint a műanyag csomagolási hulladék kezelése 2019-ben, állapította meg az Állami Számvevőszék, a fenntarthatóság hete keretében kiadott ellenőrzési jelentésében – írja az Ászhírportál.

A kitűzött célok teljesültek, a hulladékgazdálkodás szabályozási és szervezeti rendszere támogatta a közfeladat ellátását. Az ÁSZ nem csak közszolgáltatókat ellenőrizte, hanem felmérte azt is, hogy mi a lakosság véleménye, mik a tapasztalatai azoknak akik igénybe veszik a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást.

Az Állami Számvevőszék november első hetében tartja a fenntarthatóság hetét, amelynek keretében a fenntarthatóság témájában hoz nyilvánosságra tudástermékeket. A nyilvánosságra hozott ellenőrzési jelentés megállapította, hogy a hulladékgazdálkodás szabályozottsága megfelelő volt 2019-ben.

 

Miért fontos a hulladékkezelés?

A fenntartható fejlődés egyik alappillére a keletkezett hulladékok elhelyezése, lehetőség szerint újrahasznosítása. A hulladékgazdálkodásnak védenie kell a környezetet, az emberi egészséget és mérsékelnie kell a környezetterhelést. Ezért a hulladékgazdálkodás ellenőrzése nemcsak gazdasági, hanem környezeti és egészségügyi szempontból is kiemelt cél.

 

Hogyan működött a hulladékgazdálkodás?

A közszolgáltatás országos szintű megszervezése 2019-ben eredményes volt. A hulladékgazdálkodás területi optimalizálása érdekében a tervdokumentumok célokat, azokhoz mutatószámot és célértéket, intézkedéseket és annak felelősét is meghatároztak. A koordináló szervezet pedig az elért eredményeket nyomon követte. A hulladékgazdálkodás szabályozottsága 2019-ben megfelelő volt, a jogszabályok, stratégiai- és tervdokumentumok rendelkezésre álltak.

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. mint irányító szervezet a 2019-es Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervre vonatkozó javaslatát késedelmesen küldte meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium részére, amely azt nem terjesztette a Kormány elé. Így elmaradt a célok és feladatok aktualizálása. A koordináló szervezet közzétette a hulladékgazdálkodási közfeladatot ellátók részére érvényesítendő követelményeket és a beérkezett panaszok kezelését szabályszerűen végezte. A közszolgáltatáshoz kapcsolódó díjhátralékok beszedéséről és a kötelezettségállomány kezeléséről azonban nem gondoskodott szabályszerűen. A díjhátralékok beszedése érdekében előírt erőfeszítések elmulasztása veszélyeztette az állami közfeladat-ellátás hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát.

 

A lakosság elégedett volt a közszolgáltatással

Az ÁSZ a közszolgáltatást igénybe vevő lakosság véleményét is felmérte. Minden közszolgáltatás fontos mércéje az, hogy azzal mennyire elégedettek az állampolgárok.

 

Mi a helyzet a műanyagokkal?

A célokat, mutatószámokat és célértéket a műanyaghulladék, illetve a műanyag csomagolási hulladék kezelésére és hasznosítására vonatkozóan is meghatározták, adatokat gyűjtöttek, azokat elemezték és értékelték.

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: