fbpx

Így lesz még zöldebb a sörözés

Továbbra is élen jár a fenntarthatósági célok kitűzésében és elérésében a HEINEKEN Hungária. A vállalat első globális sörgyárként vonta ki PET-palackos termékeit a portfóliójából, illetve a fogyasztói igényekre reagálva még azelőtt papírpoharak használatára állt át, hogy ezt a törvényi szabályozás kötelezővé tette volna. 2030-ra a HEINEKEN Hungária – a tervek szerint – karbonsemleges termelésre, 2040-re pedig a teljes ellátási lánc tekintetében is zéró kibocsátásra áll át.

 

2018-ban a HEINEKEN Hungária volt az első vállalat, amely kampányt indított annak érdekében, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét, mennyire fontos az, hogy miből fogyasztják kedvelt italukat. A nagyüzemi sörgyárak közül elsőként szintén a HEINEKEN Hungária vonta ki PET-palackos termékeit a portfóliójából, évi 200 tonna műanyagtól mentesítve ezzel a környezetet. A vállalat az idei évtől kizárólag üveges, hordós és végtelenszer újrahasznosítható alumíniumdobozos termékeket gyárt és forgalmaz.

 

A vállalat 2019-ben kezdett el dolgozni azon, hogy csökkentse hulladék- és műanyag-felhasználását. Ennek egyik kulcsfontosságú lépése volt, hogy – felismerve a fogyasztói igényeket – a műanyagpoharak használatáról magyarországi beszállítótól származó, ökológiailag lebomló papírpohárra váltottak. A felhasznált alapanyag kizárólag elsődleges rostból, kémiai beavatkozás nélkül készül, mentes mindennemű szennyezőanyagtól, így a karton és a bevonat is komposztálható és újrahasznosítható. A műanyagot felváltó papírpoharak anyagának kiválasztásakor nem csak arra figyeltek, hogy minimalizálják a környezeti hatást és hazai gyártótól vásároljanak, hanem arra is, hogy a fogyasztók és a partnerek számára a megszokott gazdag sörélményt biztosítsák.

 

Az egyedi kialakítású, kifejezetten a HEINEKEN számára tervezett pohárnak köszönhetően a sörhab kényelmesen elfér az ital tetején, az űrmérték jelölése pedig nem csupán a pohár külsején, hanem a belsején is jól látható – a csaposok legnagyobb örömére.  A HEINEKEN Hungária kiemelt figyelmet fordított a fogyasztók edukálására is, hiszen a poharakra nyomtatott szövegbuborékokban különféle, a fenntarthatósággal kapcsolatos információkat helyezett el. A papírpohár bevezetését első körben országszerte mintegy 1000 helyszínen tervezi a HEINEKEN Hungária. Eddig a vállalat 13 100 partnere jelezte, hogy szívesen használná az új papírpoharakat. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben közel 3 millió papír pohár kerül hazai vendéglátóhelyekre, amelyek közül 895 ezer darab 450 partnerhez már meg is érkezett. Az átgondoltabb disztribúciónak és a felelősségteljesebb hulladékgazdálkodásnak köszönhetően, a leszerződött hárommillió papírpohár 10 millió műanyagpoharat lesz képes kiváltani.

 

“A HEINEKEN nemcsak a világ leginnovatívabb sörgyártója cím megszerzésére törekszik, hanem a legzöldebbre is. Meggyőződésünk, hogy a fenntartható működés az egyetlen célravezető út, amely nemcsak munkahelyeket teremt és hozzájárul az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak eléréséhez, hanem vonzóbbá is tesz egy márkát a fogyasztók, valamint a munkavállalók számára is” – mondta Nikos Zois, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója, aki szerint Magyarország úttörő szerepet játszik ebben a folyamatban.

 

A fenntarthatóságért tett eddigi erőfeszítések mellett a HEINEKEN Hungária idén első alkalommal meghirdeti Sajtódíj pályázatát is. Olyan újságírók, szerkesztők, bloggerek és vloggerek jelentkezését várják, akik sokat tesznek a felelős és fenntartható gasztronómia, illetve vendéglátás népszerűsítéséért.

 

A HEINEKEN Hungária Sajtódíjra pályázni 2021. november 15-ig lehet televíziós, rádiós, videós tartalommal, print vagy online újságcikkel, blog- vagy vlogbejegyzéssel, valamint podcasttal. További információ ezen a linken található a sajtódíjról: https://www.heinekenhungaria.hu/sajtoszoba/heineken-hungaria-sajtodij

 

*A HEINEKEN Hungária amellett, hogy immár 10 hónapja, 2020 novembere óta nem rendelt műanyagpoharat, a környezettudatosság jegyében több innovációt is bevezetett az elmúlt időszakban: napernyőik és bowflagjeik újrahasznosított, re-pet anyagból készülnek, és a displayek esetében is előnyben részesítik az újrahasznosított papír, illetve fa alapanyagokat, selejtezés helyett átmatricázással, az elemek cseréjével hasznosítják újra régebbi eszközeiket.

 

A HEINEKEN globális fenntarthatósági stratégiájának célja, hogy a vállalatcsoport 2030-ra karbonsemleges termelésre, 2040-re pedig a teljes ellátási lánc tekintetében is zéró kibocsátásra álljon át. A vállalatcsoport csak 2018-ban több mint 130 megújulóenergia-projektet hajtott végre, a többi között megépítették a világ 10 legnagyobb napelemes sörfőzdéjét.

 

2030-ban a célkitűzések szerint az árpa és komló teljes felhasznált mennyisége fenntartható forrásból származik majd, megvalósul a kibocsátott szennyvíz 100%-os tisztítása, a nem újrahasznosított hulladék mennyisége pedig nullára csökken.

 

A fenntarthatóság fokozásának másik eszköze a helyi beszerzések arányának növelése a termelésben, amely segít tovább csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást a szállítási útvonalak lerövidítésével. A HEINEKEN termékei közül a Soproni már 100%-ban magyar árpából készül, és kizárólag magyar gyümölcsöket használnak a meggy és a bodza ízesítésű radlerek gyártásakor. Egy, az Ökumenikus Segélyszervezettel 3 éve indított közös program eredményeképpen hamarosan a Soproni 1895 prémium lager sör is magyar komlóval készülhet. A Somogy megyei településen ma már 13 hektáron található komlóültetvény, amely úgy ad munkát és esélyt a helyi lakosoknak, hogy közben a fenntarthatósági szempontok mindvégig kiemelt jelentőségűek maradnak.

Facebook Comments

One thought on “Így lesz még zöldebb a sörözés

  • 2021/10/12 at 10:55
    Permalink

    “2018-ban a HEINEKEN Hungária volt az első vállalat, amely kampányt indított annak érdekében, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét, mennyire fontos az, hogy miből fogyasztják kedvelt italukat. ”

    Akkor még az átlátszó PLA műanyagpohár mellett érveltek: https://www.dontwasteit.hu/2018/05/04/lebomlok-erted-novenyi-alapu-poharakkal-kampanyol-a-heineken/

    “A vállalat az idei évtől kizárólag üveges, hordós és végtelenszer újrahasznosítható alumíniumdobozos termékeket gyárt és forgalmaz.”

    A fém hordó is újrahasznosítható, sőt, az még újra is tölthető. Nem az a kérdés, hogy mennyiszer hasznosítható újra, hanem hogy ténylegesen mennyiszer hasznosul. Magyarországon az alumínium italdobozok újrahasznosítási aránya nem éri el a 40%-t.

    “Ennek egyik kulcsfontosságú lépése volt, hogy – felismerve a fogyasztói igényeket – a műanyagpoharak használatáról magyarországi beszállítótól származó, ökológiailag lebomló papírpohárra váltottak.”

    Kérdés, a fogyasztók tényleg tudják-e, melyik pohár az ökológiailag legjobb, vagy csak egy globális műanyagellenességre reagál a gyártó.

    “A nagyüzemi sörgyárak közül elsőként szintén a HEINEKEN Hungária vonta ki PET-palackos termékeit a portfóliójából…”

    Ami helyette jött fémdoboz és egyutas üveg jobb? Regionális termékek esetében környezetileg az újratölthető üveg lehet a legjobb.

    “A felhasznált alapanyag kizárólag elsődleges rostból, kémiai beavatkozás nélkül készül…”

    A poháron jól látszik az egyszer használatos műanyagtermékekről szóló SUP-irányelv szerint kötelező jelölés. Vagyis – az irányelv hatálya alapján – legalább a bevonat műanyag és ha természetes alapú is, kémiailag módosított.

    “a karton és a bevonat is komposztálható és újrahasznosítható.”

    Melyikre fog sor kerülni? Bár a hulladékos jog szerint a komposztálás is újrahasznosítás.

    “Az átgondoltabb disztribúciónak és a felelősségteljesebb hulladékgazdálkodásnak köszönhetően, a leszerződött hárommillió papírpohár 10 millió műanyagpoharat lesz képes kiváltani.”

    Ezek szerint a papírpoharat újratöltik?

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: