fbpx

Zöld Kódex: fenntartható közbeszerzéseket akar a Közbeszerzési Hatóság

Fenntarthatósági munkacsoportot hoz létre a Közbeszerzési Hatóság annak érdekében, hogy tovább erősítse a zöld, szociális és innovatív szempontok érvényesülését a hazai közbeszerzésekben – jelentette be Dr. Kovács László, a Hatóság elnöke a Fókuszban a fenntartható közbeszerzések című online szakmai konferencián. A szervezet már eddig is számos kezdeményezéssel támogatta a közbeszerzések zöldítését, melyek újabb elemekkel bővülve a továbbiakban A Közbeszerzési Hatóság Fenntartható Magyarországért Programja keretében valósulnak meg. Ennek célja a közbeszerzési piac szereplőinek szemléletformálása, a szakmai párbeszéd erősítése, a jogalkalmazók támogatása, illetve hazai és nemzetközi jó gyakorlatok megismertetése a fenntartható közbeszerzések terén.

Az Európai Unióban a közszféra beszerzéseinek összértéke, a jelenleg elérhető adatok szerint éves szinten eléri a közösség teljes GDP-jének 17%-át (kb 2.000 milliárd euró). A fenntarthatósági szempontok közbeszerzések terén való érvényesítésének tehát igen fontos szerepe van az éghajlatváltozás elleni küzdelemben és a környezetvédelmi célok megvalósításában is.

Az elmúlt évek során éppen ezért a Közbeszerzési Hatóság egyre több elemmel bővülő, mára már széleskörű és átfogó programot alakított ki annak érdekében, hogy a fenntarthatósági szempontok minél inkább érvényesüljenek a hazai közbeszerzésekben. Ennek fontosságát a hazai piaci szereplők, az ajánlatkérők is egyre inkább felismerik, melynek köszönhetően 2017-2019 között éves szinten meghaladta a 100 milliárd forintot a zöld szempontokat is tartalmazó közbeszerzések összértéke (2019-ben az érték megközelítette a 120 milliárd forintot, ami abban az évben, nemzeti eljárásrendben lefolytatott közbeszerzések összértékének közel 15%-át tette ki).

Fenntarthatósági munkacsoport és Zöld Kódex

A zöld, szociális és innovatív szempontok közbeszerzésekben való érvényesülésének további erősítése érdekében a Közbeszerzési Hatóság korábbi kezdeményezéseit ezentúl A Közbeszerzési Hatóság Fenntartható Magyarországért Programja keretében valósítja meg. Új elemként a szervezet Fenntarthatósági munkacsoport megalapítását kezdeményezi, valamint létrehozza a közbeszerzési Zöld Kódexet, melyhez bárki önként csatlakozhat, aki az abban foglalt elveket magára nézve elfogadja.

„A közbeszerzési piac szereplői jelentős hatást tudnak kifejteni annak érdekében, hogy Magyarország további fontos lépéseket tegyen a klímavédelem és a fenntarthatóság terén. A Közbeszerzési Hatóság évek óta következetesen, egyre szélesebb körű program keretében dolgozik a piaci szereplők, a jogalkalmazók szemléletformálása, a hazai és nemzetközi jó példák bemutatása érdekében. Ennek újabb jelentős lépése, hogy átfogó programmá alakítjuk ilyen irányú tevékenységünket, melynek keretében hamarosan elindítjuk a Fenntarthatósági munkacsoportot” – hangsúlyozta Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, a Fókuszban a fenntartható közbeszerzések online szakmai konferencián.

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: