fbpx

Mezőgazdasági fóliahulladék gyűjtésére száz gyűjtőkonténert helyeznek ki az országban

A mezőgazdasági fóliahulladék szakszerű gyűjtéséhez száz darab speciális gyűjtőkonténert helyeznek ki az országban az idei év első felében – mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben, a Green Technológia Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón.

A tárcavezető hozzátette, hogy a gyűjtéshez a kormány tavaly 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.

Nagy István ismertette: Magyarországon a mezőgazdaságban évente mintegy tízezer tonna fóliahulladék képződik. Ezek gyűjétésével csökken az illegális lerakások és égetések száma, így a fóliahulladék környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatása is – mondta, hozzátéve, hogy így jelentős előrelépést lehet elérni a levegő-tisztaság védelem terén is.

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a kormány terve a következő évekre az, hogy a begyűjtést és a feldolgozást az egész ország területére kiterjesszék, mert a rendszer a lakosságot, a mezőgazdasági ágazatot, a vállalkozói szektort és a hulladékgazdálkodási szakpolitika céljait is szolgálja, úgy, hogy összhangban van a körforgásos gazdasági modellel is.

Nagy István beszélt arról is, hogy a Green Technológia Kft. lébényi telephelyén a Csatári Plast Kft. által kifejlesztetett technológiát alkalmazva indult el a fóliahulladékok és egyéb, a mezőgazdaságban szükségszerűen keletkező műanyaghulladékok gyűjtése, feldolgozása és újrahasznosítása.

Nagy Lajos, a mosonmagyaróvári székhelyű Green Technológia Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy a lébényi telephelyen a Kisalföldön létesítendő 15 gyűjtőpontról szeretnék a fóliahulladékot és egyéb műanyag hulladékot begyűjteni. Azokból a Csatári Plast Kft. által kifejlesztetett technológiával száraz agglomerátumot készítenek, majd a mezőgazdaságban és az iparban is használható termékeket gyártanak, úgy mint álláskönnyítő lapot, zajvédő lapot, gyeprácsot, rézsűtartó hálózatokat, vödröket, zöldségesládákat és dobozokat.

A lébényi telephelyen évente kezdetben mintegy 800 tonna műanyaghulladékot szeretnének feldolgozni, a továbbiakban pedig 1200 tonnát – mondta.

Kitért arra is, hogy a gazdák a gyűjtőpontokon ingyen tehetik le a műanyaghulladékot, amelyről igazolást is kapnak.

A nyilvános céginformációs adatok szerint a Green Technológia Kft. tavaly 192 millió forint árbevételt ért el, 292 millió forinttal kevesebbet, mint 2018-ban. Adózott eredménye 48 millió forint volt, 227 millió forinttal kevesebb, mint az előző évben.

mti

 

Mark Stebnicki fotója a Pexels oldaláról

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: