fbpx

Mindannyian tehetünk azért, hogy csökkentsük a nejlonzacskók mennyiségét

A Nemzetközi nejlonzacskómentes napot minden évben július 3-án rendezik meg. A világnap célja, felhívni a figyelmet arra, hogy hatalmas környezeti károkat okoznak az egyszer használatos nejlonzacskók és hordtasakok és egyúttal arra ösztönöz mindenkit, hogy ezeket a termékeket egyszerű, környezetkímélő alternatívákkal helyettesítse.

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a nemzetközi nap kapcsán elmondta, a világon percenként átlagosan egymillió nejlonzacskót használnak fel, melyek nagy része 20-25 perces használat után a szemetesben végzi. Emellett súlyos probléma, hogy a nejlonzacskók, műanyag hordtasakok nagy része nem is kerül be a gazdasági körforgásba, hanem gyakran közvetlenül a természetes élőhelyeket – erdőket, folyókat, óceánokat – szennyezi.

A kormány elkötelezett a teremtett világ védelme iránt, ennek jegyében ez év elején elfogadta a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, amely meghatározza azokat a kérdéseket, ahol a klímasemlegesség, a zöldgazdaság és hulladékgazdálkodás vonatkozásában konkrét intézkedéseket tervez.

Július 3-án  az Országgyűlés 195 igen szavazattal fogadta el az egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról szóló törvényjavaslatot, mellyel felhatalmazást adott a kormánynak, hogy rendeletben tiltsa be 2021. július 1-jétől az egyes egyszer használatos műanyag termékek forgalomba hozatalát a műanyag termékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló uniós irányelv alapján az egyes egyszer használatos műanyag termékek forgalomba hozatalát.

Megkezdjük a műanyag hordtasakok számának csökkentéséhez szükséges intézkedések foganatosítását: betiltásra kerülnek ugyanis a 15 és 50 mikron közötti falvastagságú műanyag hordtasakok is a biológiailag lebomló műanyag hordtasakok kivételével- mondta az államtitkár, hozzátéve ezzel újabb lépést tettünk afelé, hogy megfeleljünk a műanyag hordtasakok számának drasztikus csökkentését célzó ‒ az uniós irányelvi szabályokkal összhangban álló ‒ kormányzati célkitűzéseknek.

A hazai műanyag hordtasakokkal kapcsolatos lakossági szokások, a műanyagipari érdekképviseletek álláspontja alapján a jogszabálya műanyag hordtasakok vonatkozásában differenciált szabályozást vezet be.

Az élelmiszerpazarlás megelőzése, a tőkehús, nedves áru, belsőségek biztonságos csomagolása, vagyis élelmiszerbiztonsági előírásokra figyelemmel  nem határoz meg forgalomba hozatali korlátozást a nagyon könnyű műanyag hordtasakokra.

Megtiltja ugyanakkor azoknak a könnyű – azaz 50 mikron falvastagság alatti – hordtasakoknak a forgalomba hozatalát, amelyek egyszer használatosak, jelentős mennyiség fogy belőlük minden évben, de létezik helyettük más, többször használható vagy környezetvédelmi szempontból kedvezőbb helyettesítő termék. Ez alól a tilalom alól kivételt képeznek a biológiailag lebomló hordtasakok.

Annak érdekében, hogy a műanyag hordtasakok használatára csak indokolt esetben, takarékos módon kerüljön sor, a a 15 mikron falvastagság alatti, hagyományos műanyagból készült – jellemzően a zöldség-, gyümölcs- és húsáru csomagolására az áruházakban használt – műanyag hordtasakok termékdíját 57 Ft/kg-ról 1 900 Ft/kg-ra emeli a most elfogadott törvénymódosítás alapján. A biológiailag lebomló műanyagból készült műanyag hordtasakok szintén termékdíj-köteles kategóriába kerülnek: falvastagságtól függetlenül, egységesen 500 Ft/kg lesz a termékdíjuk .

Boros Anita kiemelte, hogy minden olyan intézkedést meg kell tenni, amellyel elérjük, hogy az egyszer használatos, és jelenleg tömegesen előforduló termékeket más, könnyen újrahasználható, újrafeldolgozható termékek váltsák fel.

Az egyszer használatos műanyagtermékeket helyettesítő olcsó termékek folyamatosan bővülnek és egyre nagyobb mennyiségben fordulnak elő a kiskereskedelmi egységek polcain és mára számos környezetkímélő alternatívája van a műanyag hordtasakoknak is. Ilyenek például a többször használható, mosható, strapabíró szövet- vászon vagy organikus pamutból készült táskák.

Az elmúlt időszakban elmozdulást tapasztalunk mind a lakosság, mind a gyártók, a forgalmazók, a kereskedelmi egységek részéről a környezettudatos vásárlás és életvitelterületén . Közös erővel tisztább országot és gyermekeink számára is élhető környezetet tudunk biztosítani – fogalmazott Boros Anita.

(ITM Kommunikáció)

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d blogger ezt szereti: