fbpx

Eredményes évet zárt tavaly a nemzeti hulladékgazdálkodó

Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) mintegy 855 millió forintos üzemi eredménnyel, és 246 millió forint adózott eredménnyel zárta a 2019-es üzleti évet, likviditása és működése stabil – közölte a társaság az MTI-vel.

A közleményben hangsúlyozták, hogy az NHKV Zrt. 2019-ben stabilizálta pénzügyi helyzetét, növelte működésének hatékonyságát, tevékenységével hozzájárult a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzéséhez.

Kiemelték, a társaság felgyorsította a számlák kiállításának folyamatát, az elmaradásokat felszámolta, így az ügyfelek tavaly időben kapták meg számláikat. Újraszervezték a kintlévőség-kezelési folyamatot, a beszedettségi arány 80 százalékról 93 százalékosra nőtt.

Hangsúlyozták, az NHKV Zrt. koordinációs feladatkörében aktív szerepet vállalt a pandémiás helyzetben a közszolgáltató társaságokkal történő együttműködésben, a járványügyi veszélyhelyzetben a közszolgáltatásban nem volt fennakadás.

Az NHKV Zrt. rámutatott arra, hogy működésének kiemelt célja a kormány klímapolitikájának támogatása, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése a nonprofit alapú szemétszállítás koordinálásával, a hulladékgazdálkodási rendszer továbbfejlesztésével.

Az elmúlt években részt vettek a kormány és az Európai Unió támogatásával megvalósuló, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő fejlesztések szakmai, műszaki meghatározásában. Ennek eredményeképpen mára számos olyan beruházás, fejlesztés van folyamatban, amelyek hozzájárulnak a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervének megvalósításához – írja közleményében a NHKV.

mti

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d blogger ezt szereti: