fbpx

Hogyan kezeljük hulladékunkat házi karantén esetén?

Nem találkozunk olyan híradással, amelyben a koronavírus veszélyei valamilyen formában nem merülnek fel, mindezek ellenére a hulladékgyűjtésre vonatkozó előírások nem kapnak megfelelő hangsúlyt, az erre vonatkozó tájékoztatás meglehetősen szűkös. A Don’t waste it! összeállított egy javaslatot a koronavírus járvány során alkalmazandó hulladékkezelés szabályaira házi karantén esetén.

Portálunk megvizsgálta a hazai helyzetet, illetve kitekintettünk olyan országokban alkalmazott ajánlásokra, előírásokra, ahol a koronavírus járvány már nagyobb méreteket öltött. Egy megállapítás mindenhol azonos, amennyiben nincs házi karantén előírás, akkor a hulladékok gyűjtése az addig megszokott rend szerint történik minden esetben.

 

A hazai helyzet

A koronavírus járványhoz kötődő hazai hulladékgazdálkodási intézkedéseket részletesnek semmiféleképpen sem nevezhetjük, az operatív törzs március 22-i online tájékoztatóján néhány mondatban Müller Cecília országos tisztifőorvos tett ajánlást erre vonatkozóan. Elmondása szerint a háztartási hulladékot dupla szemeteszsákba kell tenni, illetve azt követően néhány óra “pihentetés” szükséges, ez idő alatt ugyanis a vírusok elvesztik megbetegítő képességüket.

Írásos előírás nem jelent meg, ezt az ajánlást vette át több hazai közszolgáltató is gyakorlatként a házi karanténban élők tekintetében.

 

A legprecízebbek

Németországban a Szövetségi Környezetvédelmi Minisztérium (BMU) jelentése szerint eddig nem ismert olyan eset, amikor az emberek kontakt fertőzéssel fertőződtek volna meg a szennyezett felületek megérintésével. Ez az átviteli út azonban nem zárható ki. Ezért a házkezelők, a szomszédok és a hulladékkezelésben lévő alkalmazottak védelme érdekében a Szövetségi Környezetvédelmi Minisztérium következő óvintézkedéseket javasolja:

A fertőzések elkerülése érdekében a házi karanténban élők mentesülnek a kötelező szelektív hulladékgyűjtéstől, a háztartásokban keletkező valamennyi hulladékot együtt kell gyűjteni néhány kivétellel. Definiálták a keletkező hulladék kódját is, amely megegyezik a lakossági vegyes hulladékával (ez Magyarországon is a HAK 200301 kevert települési hulladék), tehát nem veszélyes hulladék.

A hulladékokat stabil, szakadásálló hulladékzsákokba kell elhelyezni. Az önálló tárgyakat, például a zsebkendőt, nem szabad lazán a hulladéktartályokba dobni.

A szemetes zsákokat csomózással vagy megkötéssel kell lezárni, a hegyes és éles tárgyakat törés és átlyukasztás biztos eldobható tartályokba kell csomagolni.

A szemetes zsákokat a lehető legbiztonságosabban kell tárolni, hogy elkerülhető legyen például az, hogy az állatok széttépik a szemetes zsákokat és érintkezésbe kerülnek a hulladékkal, illetve szétpergetik azt.

Kivételi szabályt is meghatároztak: az üveghulladékot, a betétdíjas hulladékcsomagolást, valamint az elektromos és elektronikus hulladékokat, az elemeket és a szennyező anyagokat nem a háztartási hulladékkal együtt kell megsemmisíteni. Ezeket amennyiben lehetséges otthon kell tárolni és a karantén után a normál szabályoknak megfelelően kell kezelésre átadni.

 

A legpontosabbak

A svájci szövetségi környezetvédelmi hivatal (Bafu) már a múlt héten kiadta ajánlását

Az ajánlás szerint a maszkokat, zsebkendőket, higiéniai cikkeket, papírtörlőket közvetlenül a használat után műanyag zsákokba kell gyűjteni. Ezeket a műanyag zsákokat becsomózva anélkül, hogy összepréselnék a fedeles kukában kell elhelyezni. A lezárt szemeteszsákokat normál háztartási hulladékként kell ártalmatlanítani.

Abba az esetben, ha a háztartásban fertőzött vagy házi karanténban lévő ember él, akkor a hulladék válogatását be kell fejezni, a szelektív hulladékokat is a normál hulladékkal együtt kell megsemmisíteni. Ugyanez az előírás vonatkozik a zöldhulladék gyűjtésére is.

 

A legfertőzöttebbek

A koronavírus-fertőzés terjedésének minimalizálása érdekében a házi karanténban élő állampolgároknak új útmutatásokat kell követniük a háztartási hulladék kezelésére vonatkozóan Olaszországban az Egészségügyi Intézet (ISS) előírásai szerint.

A koronavírus-pozitív állampolgároknak címzett szabályok lényegében nyolc pontban foglalhatók össze:

  • nem szabad szelektálni a hulladékot
  •  eldobható kesztyűt kell viselni a zsákok lezáráshoz, anélkül, hogy kézzel összenyomnák azokat
  • legalább két zsákot kell használni, az egyiket a másikba helyezve
  • valamennyi keletkező hulladékot (szelektív és válogatás nélküli) a maradék hulladék gyűjtésére szolgáló zsákba kell elhelyezni
  • a zsákok lezárását követően, a kesztyűt a hulladék gyűjtésre kikészített új zsákokba kell dobni és azonnal kezet kell mosni
  • nem szabad összenyomni és tömöríteni zsákokat kézzel
  • kerülni kell a háziállatok bejutását azokba a helyiségekbe, ahol a hulladékgyűjtő zsákok vannak
  • a háztartásból származó hulladékot naponta kell kihelyezni a lakásokból az ingatlanon kívüli hulladékgyűjtő edénybe

 

A megvizsgált külföldi országok esetében megállapítható, hogy központi ajánlások mentén történik a hulladékok kezelése a koronavírus járvány idején, illetve minden esetben kitérnek a vegyes hulladék melletti hulladékáramokra.

A fentiek összegzéseként elkészítettük portálunk ajánlását is, amelyet hazánkban is alkalmazhatunk:

 

Hogyan kezeljük hulladékunkat házi karantén esetén?

 

  1. Használj minimum dupla zsákot (egyiket a másikba helyezve) a hulladék gyűjtésére otthonodban!
  2. Ne szelektálj! Valamennyi hulladékod (szelektívet is!) helyezd a gyűjtésre szolgáló dupla zsákba!
  3. Használj eldobható kesztyűt a zsákok lezárásához!
  4. Ne nyomd össze, ne tömörítsd a teli hulladékgyűjtő zsákot!
  5. Zárd el a hulladékgyűjtő zsákodat háziállataidtól! A gyűjtőedényhez se férjenek hozzá!
  6. Minden nap, néhány órányi pihentetés után vidd ki a zsákodat a lakásból a gyűjtőedénybe!
  7. Minden esetben moss kezet!

 

Van még egy fontos szabály azoknak, akik esetleg a gyűjtőedényeddel találkoznak:

Ne guberálj!

 

 

Borítókép: cottonbro fotója a Pexels oldaláról

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .