fbpx

Meghosszabbítják a fenntarthatósági pályázatok jelentkezési határidejét

Meghosszabbítják a fenntarthatósági pályázatok jelentkezési határidejét, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által korábban kiírt két fenntarthatósági pályázatra az eredeti, március végi határidők helyett 2020. április 15-ig várják a pályaműveket – jelentette be Boros Anita, a tárca építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára az MTI-nek küldött közleményben.

Az egyetemistáknak szóló, “Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök” című hulladékmentesítési pályázatra és a három, 14-17, 18-21 és 22-25 éves korosztályban meghirdetett vers- és novella pályázatra a minisztérium továbbra is várja a pályaműveket. A pályázatokat elektronikus formában is fogadják a fenntarthatosag@emi.hu e-mail címen – közölte az ITM.

“Az én környezettudatos iskolám” címmel új rajzpályázatot is kiírt az ITM az általános iskolás gyermekek számára, melyben az alkotni vágyó és kreatív gyermekeket hívja fel a minisztérium arra, hogy rajzban fogalmazzák meg, mit jelent számukra a környezettudatosság, mit tudnak tenni környezetük védelme, saját iskolájuk környezettudatossága érdekében. Boros Anita hangsúlyozta, a rajzpályázat célja az egyén felelősségének tudatosítása, a környezettudatos gondolkodásra való nevelés elősegítése. A pályaműveket erre a kiírásra 2020. május 20-ig várják – tájékoztatott az ITM.

A közlemény szerint mindhárom pályázat részletes feltételei elérhetőek a www.kormany.hu és a www.emi.hu oldalakon.

mti

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: