fbpx

Kizöldül a brit filmakadémia díjátadó gálája is Londonban

Karbonsemlegesen rendezi meg a brit filmakadémia mai díjátadó gáláját Londonban. A ceremónián újrahasznosított anyagokból készült vörös szőnyeg várja a sztárokat és a díjátadó utáni fogadás menüjét is a fenntarthatóság jegyében állították össze, bár nem lesz teljesen vegetáriánus.

A 73. BAFTA-díjátadó ceremónia szervezői arra törekedtek, hogy a rendezvény minél zöldebb legyen. A Royal Albert Hallban a gáláról kitóduló vendégeket főleg növényi alapú fogások várják, de csirke is választható majd.

Ugyanakkor azok a vendégek, akik ragaszkodnak a tisztán növényi alapú étkekhez – hasonlóképpen ahhoz a menühöz, amelyet a Golden Globe-gálán és az Oscar-jelöltek ebédjén szolgáltak fel – csirke helyett a vega előétel és a vega desszert között illatos lencsét ehetnek karfioltortával, ír burgonyapürével és sült zöldségekkel.

A BAFTA emellett számos más lépést is tett a ceremónia karbonsemlegességének biztosításáért –  idézte Pippa Harrist, a szervezet elnökét a The Hollywood Reporter.

A sztárokat elektromos autóval szállítják a gálára, a vörös szőnyeg megvilágítását pedig első ízben cserélték le teljesen energiatakarékos LED-lámpákra. Maga a vörös szőnyeg is száz százalékban újrahasznosított anyagból készül.

A sztároknak szánt szokásos ajándékokat – pezsgőt és drága kozmetikai cikkeket – rejtő csomagokat pedig vékony pénztárca méterű – fenntarthatóan készült – tasakokra cserélték, amelyben utalványok lesznek.

A szervezők a ceremónia minden részletét környezetvédelmi szakértőkkel elemezték, még a belépők is száz százalékban újrahasznosított anyagból készültek, a szokásos brossúrák számát pedig radikálisan csökkentették, és mindenkit a digitális változatok felé tereltek.

“A többszöri felhasználhatóságon, újrahasznosításon és a fenntarthatóságon van a hangsúly. De a kirakós utolsó darabja, hogy azokat a dolgokat is ellentételezzük, amelyekre nincs hatásunk” – mondta Harris.

Ez utóbbi miatt a BAFTA felvette a kapcsolatot a Mossy Earth szakértőivel, hogy a rendezvény szénlábnyomát egy erdő ültetésével is csökkentsék. A skóciai fatelepítéssel egyebek mellett a filmakadémia stábjának utazásai és a vendégek légi forgalma okozta szénkibocsátást akarják semlegesíteni.

“Már nem elég, ha csak többet teszünk. Mindenkinek össze kell fognia. Éghajlati vészhelyzet van, és mindenkinek meg kell hoznia ezeket a döntéseket, és kiállni mellettük. Lesznek, akik forgatják a szemüket, de kit érdekel?” – fogalmazott Harris.

mti

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d blogger ezt szereti: