fbpx

Még mindig alacsony az újrahasznosítás aránya globálisan

A 100 milliárd tonna nyersanyagnak – köztük ásványok, fémek, fosszilis üzemanyagok és biomassza – csupán 8,6 százalékát hasznosították újra 2017-ben.

Az amszterdami székhelyű Körkörös Gazdaság nevű vállalat 2015-ös adatai szerint ez az arány 9,1 százalék volt, amikor a globális nyersanyag-felhasználás 93 milliárd tonnát ért el – mondta Harald Friedl, a cég elnök-vezérigazgatója a reuters.com oldalán.

“A történelemben először évi több mint százmillió tonna nyersanyagot használ a világgazdaság. A körkörösséget tekintve a rosszból a rosszabb felé tartunk. Ez drámai hír az év elején, és egyetlen dolgot mutat, cselekedni kell” – tette hozzá.

A hulladék és az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentése és a klímaváltozás feltartóztatása érdekében a gazdaságoknak körkörössé kell válniuk a termékek újrahasznosításával, újrafeldolgozásával.

1970 óta a nyersanyag-felhasználás a világon megháromszorozódott, és az ENSZ becslései szerint 2050-ig a jelenlegihez képest megkettőződik, ha nem tesznek ellene semmit.
Friedl elmondta, hogy a világ főként a kitermelt nyersanyagokra támaszkodik, nem pedig a létező források jobb kihasználására.

A kormányoknak kell a gazdaságokban végbemenő változások élére állniuk körkörös stratégiák kidolgozásával, együttműködve a vállalatokkal, zöld szervezetekkel.
Eddig 13 európai ország készített ilyen tervet és 2019-ben Kolumbia volt az első latin-amerikai ország, amely hasonló politikát hirdetett.

A körkörös gazdaság termelési és fogyasztási modellje arra épül, hogy egyszeri fogyasztás helyett a termékek élettartamát a lehető legjobban meghosszabbítsák, az alapanyagokat újrahasznosítsák.

mti

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .