fbpx

Optikai elven működő szelektív hulladék válogatóművet adtak át Debrecenben

Az országban egyedülálló, a szelektív hulladékok válogatására szolgáló optikai válogatórendszer üzemet adtak át csütörtökön Debrecenben, az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. Vértesi úti telepén.

A korszerű hulladékválogató üzem kialakítása 827 millió forintba került, a beruházáshoz szükséges összeget saját forrásból, illetve banki hitelekből fedezték – jelezte az üzemavatón Kardos Marianna, a cég ügyvezető igazgatója.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere bejelentette: az elkövetkező években a város kormányzati támogatással 6,3 milliárd forintból megújítja a megyeszékhely teljes hulladékgazdálkodási rendszerét, s a beruházás eredményeként évi 110 ezer tonna hulladék szelektív kezelésére lesz lehetőség.

Ennek érdekében már beszereztek 55 és félezer új gyűjtőedényt – tette hozzá.

A polgármester jelezte: az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) kötött megállapodás keretében ebben a hónapban négy elektromos hulladékgyűjtő jármű érkezik Debrecenbe.

A környezettudatos gazdálkodás jegyében három 18 tonnás és egy 20 tonnás elektromos gyűjtőkocsit helyeznek üzembe a városban.

Papp László nagy jelentőségűnek nevezte az A.K.S.D. kezdeményező szerepét a szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztésében. Megjegyezte: 2014-ben 2,5 ezer tonna hulladékot gyűjtöttek szelektíven Debrecenben, az idén ez a mennyiség meghaladja a 7 ezer tonnát.

A hulladékgazdálkodás korszerűsítése a kormány kiemelt törekvése – mondta az avatáson Benkő Tamás, a Miniszterelnöki Kormányiroda jogi- és koordinációs ügyekért, valamint közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára.

Azt mondta, ehhez stratégiai döntéseket kellett hozni, amelyek sorában nonprofit alapokra helyezték a hulladékgazdálkodást, így biztosították a magyar családoknak a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarországon évente négymillió tonna hulladék keletkezik. Fontosnak nevezte, hogy a körforgásos gazdasági modell – termelés-fogyasztás-újrahasznosítás – térhódításával ne keletkezzen hulladék, s ha mégis, akkor azt ne szemétként, hanem másodhasznosítású nyersanyagként kezeljék.

Az üzemavatón Kardos Marianna és Virágh László ügyvezető igazgatók felidézték, hogy 1993-ban az országban elsőként jött létre kombinált szigetelésű hulladéklerakó Debrecenben, a Vértesi úti telepen. Az ott kezelt hulladék sem a földet, sem a vizet, sem a levegőt nem szennyezi – jelezték, majd a helyi hulladékgazdálkodás fejlesztésének fontos állomásaiként jelölték meg az ország egyik legnagyobb komposztáló telepének kialakítását, a szelektív hulladékgyűjtés és válogatás bevezetését.

“Ma öt éves álom valósult meg, amikor a kézi válogatást kiváltja az országban egyedülálló automatikus optikai válogatórendszer” – fogalmazott Kardos Marianna.

mti

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Facebook Comments

One thought on “Optikai elven működő szelektív hulladék válogatóművet adtak át Debrecenben

  • 2019/09/13 at 10:24
    Permalink

    “Éles üzembe lépett Magyarország legkorszerűbb, legnagyobb kapacitású kommunális hulladékválogatója” olvashattuk 2017 februárjában a DAREH békéscsabai hulladékválogatójáról, ami a Dontwasteit.hu akkori beszámolója szerint 120 ezer tonna kapacitású. “A PET-et, a papírt, a fóliát, a kartont vagy a polietilént a visszaverődött fény alapján, optikai NIR (near infrared – infravörös közeli tartomány) érzékelők (10 db), 1 db röntgen válogató és pneumatikus fúvókák segítségével válogatjuk szét. A válogatás vertikuma 95 db szállítószalagon történik.” – ismerteti a DAREH honlapja.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: