fbpx

Papír szívószálakat vezet be a Tetrapack Európában

Papír szívószálakat vezet be a Tetra Pak Európában, ezzel a Tetra Pak az első italoskarton gyártó cég a régióban, aki könnyen lebomló szívószálakat biztosít termékei mellé.

A vállalat bejelentette azt is, hogy a jövőben nyilvánosságra fogják hozni a papír szívószálak fejlesztésével kapcsolatos újításaikat, így támogatva az italoskarton dobozokhoz tartozó, eldobható műanyag szívószálak alternatíváinak kifejlesztését.

Adolfo Orive, a Tetra Pak elnök-vezérigazgatója elmondta: “Örülünk, hogy olyan papír szívószálat fejlesztettünk ki, amely nem csak hogy használható, de a nemzetközi élelmiszerbiztonsági előírásoknak is megfelel. Ez fontos lépés azon célunk felé, hogy teljes egészében növényi alapanyagból készülő csomagolást gyárthassunk, ami hozzájárul az alacsony szén-dioxid-kibocsátású körkörös gazdasághoz.”

Az új papír szívószál – mely FSC™ tanúsított papírból készül és a csomagolás többi részével együtt újrahasznosítható – egyelőre két kisebb méretű italoskarton, a Tetra Brik® Aseptic 200 Base és a Tetra Brik® Aseptic 200 Base Crystal esetében lesz elérhető, amelyeket elsősorban gyermekek szánt tej- és italtermékeihez használnak.

Fontos döntést hoztunk meg a papír szívószálaink szabadalmaztatásával kapcsolatban: nyilvánosságra hozzuk az eszközeinkkel és felhasznált anyagainkkal kapcsolatos fejlesztéseinket. Ahhoz ugyanis, hogy az iparág elérje azon közös célját, hogy az alacsony széndioxid-kibocsátású körkörös gazdaság felé haladjon, a papír szívószálak teljes forrásának gyorsan bővülnie és növekednie kellArra bátorítjuk az összes beszállítót és az ügyfeleket, hogy használják fel tudásunkat, és együttes erővel a lehető leggyorsabban növeljük a termelést.” – tette hozzá Kinga Sieradzon, a Tetra Pak Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát és Lengyelországot magába foglaló Poland & Danube vállalatcsoport vezérigazgatója.

A szívószálak piaci tesztelése egyelőre korlátozott mennyiségben indult el, de a vállalat folyamatosan növeli a lisszaboni papír szívószál üzem termelési kapacitását.

A vállalat kiemelte, hogy fontosnak tartja a technikai fejlődést és számos technológiai vezetővel dolgozik együtt a biológiailag lebomló lehetőségek, például a polihidroxi-alkanoátok (PHA), a biológiai úton lebomló növényi anyagokból származó polimer feltárásán.

A Tetra Pak tervei közt szerepelnek olyan további fejlesztések is, mint az odacsatolt kupak és a dobozba épített italadagolók. E célból a vállalat mozgósította a fejlesztési és ellátási lánc csapatait és további forrásokat biztosít ezeknek a kiemelten fontos terveknek a megvalósításához.

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: