fbpx

Azonnal azonosították a Kambodzsába küldött hulladék eredetét

Szeméteredet-vizsgáló bizottság alakult Kambodzsában szerdán, hogy kiderítse, honnan érkezhetett 83 konténernyi műanyaghulladék az egyik déli kikötőbe, és már eredménnyel is járt.

Az 1600 tonnányi szemét feladói az Egyesült Államok és Kanada voltak – tudatta a kambodzsai környezetvédelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a konténerek 2018 őszén kezdtek érkezni az országba, de tartalmuk nem mérgező, és radioaktív sugárzástól sem kell tartani.

A bizottság feladata az is, hogy visszaküldesse a hulladékot azokba az országokba, amelyekből érkezett. A szóban forgó szemétből az Egyesült Államokba 70 konténernyit kell visszahajóztatni, Kanadába pedig a fennmaradt tizenhármat.

Kambodzsa kormánya a múlt héten jelentette be, hogy nem engedélyezi a műanyaghulladék importját.

Délkelet-Ázsiában a szemétimport azután vált jelentős problémává, hogy Kína – amely korábban a szállítmányok fő befogadója volt – az év elején tilalmat hirdetett csaknem az összes külföldi műanyaghulladék bevitelére.

Ezután a szemétrakományok feladói a térség más országai felé fordultak, egyebek között Indonéziát, Malajziát, a Fülöp-szigeteket célozták meg, ám azok is hamarosan gátat szabtak az importnak.

mti

Tom Fisk fotója a Pexels oldaláról

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .