fbpx

Folyamatosan fejlesztik a radioaktív hulladékok kezelését

A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK) 2018-ban mintegy 2,6 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre a radioaktív hulladékok biztonságos kezelését célzó programjai keretében – tájékoztatta a társaság az MTI-t közleményben.  

Az RHK beszámolt arról, hogy az idén a társaság egyik létesítményében, a mezőgazdaságból, oktatásból, egészségügyből származó radioaktív hulladékok tárolására szolgáló Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolóban megépült az idén egy új, könnyűszerkezetes csarnok. A beruházás várhatóan a jövő év közepén fejeződik be.

A Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójába az idén eddig 300 darab kiégett fűtőelemet tároltak be. A legújabb tárolókamrák építése tavaly fejeződött be, a tároló jelenleg 9307 kiégett fűtőelem biztonságos tárolására alkalmas, azonban a paksi atomerőmű igényeinek megfelelően folyamatosan bővíthető. A szakemberek már dolgoznak az új tároló egységek építésének előkészületein – jelezte az RHK.

A kft. tájékoztatott arról, hogy az idén fúrásokat végeztek a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló telephelyén, vizsgálva a bővítési lehetőségeket. Eddig 6536 hordót szállítottak balesetmentesen és biztonságosan a telephelyre, ebből 4833 darab került vasbeton-konténerekbe ágyazva, a felszín alatt 250 méterre található egyes kamrába.

A társaság az új tárolási koncepció megvalósítása érdekében, a gazdaságosságot és a legnagyobb fokú biztonságot tartva szem előtt már kialakította a második kamrát, és megtörtént a harmadik-negyedik kamra bányászati kialakítása – ismertették.

Folyamatban van a Nyugat-Mecsekben a kutatási program, a végső cél annak alátámasztása, hogy a Bodai Agyagkő Formáció megfelelő képződmény egy – nagy aktivitású radioaktív hulladékoknak és a kiégett fűtőelemeknek szánt – tároló befogadására. A hazai és külföldi szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy a nagy aktivitású vagy hosszú élettartamú radioaktív hulladék elhelyezését egy megfelelő befogadó kőzetben kialakított mélységi geológiai tárolóban lehet biztonságosan megoldani.

A közleményben kitérnek arra, hogy 2018-ban új kategóriával, a nagyon kis aktivitású radioaktív hulladékok osztályával bővült a radioaktív hulladékok köre. Az ezek számára kialakítandó tárolók létesítése és üzemeltetése is az RHK Kft. feladata lesz.

A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.-t az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója alapította 1998-ban. A cég alapfeladata a radioaktív hulladékok elhelyezése, a kiégett üzemanyag átmeneti tárolása – végleges elhelyezése, a tárolók üzemeltetése, valamint kapcsolódó beruházások bonyolítása és a nukleáris létesítmények leszerelése. Az RHK programjai végrehajtásához a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap nyújt fedezetet, amelynek legnagyobb befizetője az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

2018-ban közvélemény-kutatás erősítette meg, hogy a társaság tevékenységének társadalmi elfogadottsága továbbra is magas – jelezték a közleményben.

mti

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: