A klímaváltozásról szólva az erőforrások felélésének veszélyére is figyelmeztetett a köztársasági elnök

Áder János 2018. november 17-én, pénteken a Nyíregyházi Egyetemen tartott előadást egyetemi hallgatók előtt a klímaváltozásról és veszélyeiről. A népességrobbanás és az urbanizáció következtében növekvő energiafelhasználás.

 

A köztársasági elnök emlékeztetett rá, hogy az elmúlt 60 évben az emberiség már több erőforrást, jelenleg 1,7-szeresét használja fel, mint amennyit a Föld megtermel. Már nem a természeti tőke kamatait, hanem az alaptőkét éli fel. “Nem nehéz belátni, mi lesz akkor, ha ezeken a szokásainkon nem változtatunk” – jegyezte meg. A gazdasági fejlődés, a „termeld ki, használd és dobd el” szemlélet miatt pedig hatalmas mennyiségű szemét is felhalmozódott a világban – tette hozzá.
Bár a korábbi Nyíregyházi Főiskolán – jelenleg Nyíregyházi Egyetemen – nincs klasszikus környezetvédelmi alapszakos képzés és a legnépszerűbb szakok az óvodapedagógus, a programtervező informatikus és a sportszervező, a tanárképzésben valamennyi természettudományi szak és a természetismeret-környezettan tanár is választható. A szakirányú továbbképzésben pedig környezet- és vízgazdálkodási szakmérnöknek és “környezettudományi és biztonsági menedzser”-nek is lehet tanulni.
Forrás: MTI / KEH / eduline

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: