Megkezdte működését a százhalombattai naperőmű

Megkezdte a kereskedelmi termelést a MET százhalombattai naperőműve a sikeres próbaüzem után – közölte a MET-csoport.

A közlemény szerint a MET Dunai Solar Park a cégcsoport első megújulóenergia-beruházása, közel 9000 háztartás ellátásához elegendő villamos energiát termel. A 17,6 megawatt (MW) kapacitású naperőműa vállalatcsoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű ipari területén épült meg.

A tájékoztatás szerint a 25 millió euró értékű beruházást piaci alapú banki projektfinanszírozás bevonásával, állami támogatás nélkül hajtották végre.

A MET-csoport a beruházás előkészítését 2016 elején kezdte meg, az építkezés 2018 augusztusában fejeződött be.

A legújabb technológiákra épülő naperőmű várható élettartama legalább 25 év, az első húsz évre a kötelező átvételi (KÁT) engedély szerinti szerződés biztosít árbevételt.

Horváth Péter, a MET Dunai Solar Park Kft. ügyvezetője, aki egyben a MET Power üzletfejlesztési igazgatója, a közleményben kiemelte, a MET-csoport új üzleti stratégiájának kulcseleme a sokoldalú eszközportfólió kiépítése, amelynek elengedhetetlen része a megújuló energiaforrások felé nyitás.

Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere a közleményben hangsúlyozta, a város energiatermelésének új mérföldköve a MET-csoport beruházása, amely tisztán zöld fejezetet indít el a település életében.

A vállalat további befektetéseket is tervez, összesen 50-100 megawatt beépített teljesítményű napelempark létrehozása a cél Magyarországon – jelezte a MET-csoport.

A svájci központú MET-csoport európai integrált energiavállalat, tevékenysége kiterjed a földgáz-, az áram- és a kőolajpiacra. Leányvállalatai révén 15 országban van jelen, 23 nemzetközi kereskedelmi ponton és 28 ország gázpiacán aktív.

A MET-csoport tulajdonosai a vállalat vezetői és alkalmazottai, többségi tulajdonosa Lakatos Benjamin vezérigazgató.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: