Minden a legnagyobb rendben-véleményekkel

Minden olyan településre elindultak a hulladékszállító járművek, ahol ütemterv szerint szerdánként van szemétszállítás – írta szerda délután az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Szerdán Pest megye 17 és Nógrád megye 12 településének lakossági hulladékát gyűjtik össze a katasztrófavédelem emberei. A következő napokban is a megszokott ütemterv szerint látják el a hulladékszállítást: Pest megyében – az eddigiekhez hasonlóan – szombaton is dolgoznak.

Az elmúlt napokban el nem szállított hulladékot is várhatóan napokon belül mindenhonnan begyűjtik a katasztrófavédelem irányítása mellett – írta az OKF, kiemelve: a katasztrófavédelem célja, hogy az “emberek semmilyen változást ne érezzenek a szolgáltatás menetében, mindenhol a megszokott időben és módon történjen a hulladékszállítás”.

A katasztrófavédelem jogszabályi kötelezettségének megfelelően október 31-én átvette a hulladékszállítás irányítását és a szervezési feladatokat a Zöld Híd Kft. korábbi szolgáltatási területén, Pest és Nógrád megye összesen 116 településén.

A katasztrófavédelem szakemberei reggel óta a szolgáltatás elvégzésére kötelezett cégek telephelyein dolgoznak, irányítják és összehangolják a munkafolyamatokat, kezelik a felmerülő problémákat, hogy mindenhol zökkenőmentes legyen a hulladék elszállítása – írta az OKF.

 

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a kormány fizesse ki az állampolgárok helyett a szemétszállítás díját, ha bármely hulladéktípus elszállítása öt napot késik egy hónapban.

Őrsi Gergely, a párt budapesti alelnöke szerdán Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos tér és Alkotmány utca találkozásánál tartott sajtótájékoztatón azt javasolta, hogy a késedelmes szemétszállítás díját a kormány “a propagandaköltéseiből csoportosítsa át”.

Hozzátette: továbbra is követelik “a nem működő, haszontalan és pazarló kukaholding”, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-t megszüntetését, a feladat visszaadását az önkormányzatoknak.

Az ellenzéki politikus azt mondta, az egész országban gondok vannak a szemétszállítással, Budapesten gyakorlatilag megszűnt a szelektív hulladékszállítás. Szerinte a kormánynak nem sikerült megoldania a problémát, csak tűzoltást végzett, részmegoldást talált.

Őrsi Gergely kijelentette: a kormány által “nagy nehezen összekukázott” 26 milliárd forint pusztán arra elég, hogy a következő két hónapban az utcákat ne árassza el a szemét.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője szerint mindenki láthatja, hogy Budapest koszos, szemetes, és újra elszaporodtak a patkányok.

Véleménye szerint az mutatja, hogy Tarlós István főpolgármester nem képviseli jól a fővárosiak érdekeit, hogy megállapodást kötött a nemzeti együttműködés rendszerének cégével, a kukaholdinggal.

A sajtótájékoztatón részt vett több kerületi MSZP-s politikus is, akik zsákokba gyűjtött szelektív hulladékkal érkeztek. A szemetet a sajtótájékoztató végén átvitték a Széchenyi rakpart és a Markó utca sarkán álló, hulladékkal teli konténerekhez és ott rakták le a zsákokat.

Foto: MTI (Balogh Zoltán)

 

A Párbeszéd szerint azzal, hogy a kormány finanszírozása mellett indult újra a hulladékszállítás, a lakosság kétszer fizeti meg a szemétszállítás díját. 

V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. III. kerületi székháza előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón kifejtette: a lakosság már megfizette a szolgáltatási díjat, most pedig az adóforintokból konszolidálja a kormány a helyzetet, így a lakosság kétszer fizet a szemétszállításért.

Hozzátette: eközben a “kukaholding”, az NHKV nem fizet “a valódi szállítási munkát végző” cégeknek, amelyeket az államosítással és a rezsicsökkentéssel csődközeli helyzetbe sodortak. Mint mondta, nemcsak a Zöld Híd Nonprofit Kft. került ilyen helyzetbe, hanem országosan többen is, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) például 15 milliárd forint kifizetését várja a holdingtól. Az ellenzéki politikus szerint az jelentene megoldást, ha a szállítást végző cégek megkapnák a holdingtól a lakossági befizetéseket.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője úgy vélte, a kormány a felelős a kialakult hulladékhelyzetért, és a katasztrófavédelem bevonása a hulladékszállításba nem hoz majd rendszerszintű megoldást.

 

A kormány a 26,4 milliárd forintos egyszeri átcsoportosítással valódi intézkedések helyett, csak tüzet olt a hulladékszállítás területén – jelentette ki az LMP fővárosi képviselője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Gál József közölte: működőképes rendszer biztosításához évente 30-40 milliárd forint többletforrásra volna szükség.

A rezsicsökkentés szólamával átverik az embereket, hiszen például a szemétszállítás valódi költségeit a magas adók, a többi között a 27 százalékos áfa formájában fizetik ki – jelentette ki.

A politikus arról is szólt, újra javasolni akarja, hogy a Fővárosi Közgyűlés terjessze fel az Országgyűlésnek a műanyag zacskók végleges betiltását. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: az LMP a nyáron beterjesztett egy törvényjavaslatot arról, hogy 2020-tól végleg tiltsák meg a kereskedelemben a műanyag zacskók használatát.

Akkor a Fidesz azzal seperte le a javaslatot, hogy szeptemberben egy hasonló tartalmú jogszabályt terjesztenek a parlament elé, ám ez október végéig sem történt meg – jelezte.

Országos felvilágosító kampánnyal kellene felhívni az emberek figyelmét arra, hogy miként termelhetnek kevesebb hulladékot; erre bőven elég lenne az a több tízmilliárd forint, amit a Fidesz propagandára költ – mondta Gál József.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: