Szükségellátást rendelt el a Katasztrófavédelem

A Katasztrófavédelem tegnap esti közlése alapján az Észak-kelet Pest és Nógrád megyei települések területén szükségellátást rendelt el. 

A katasztrófavédelem kedden megtette mindazokat az intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy szerdán folytatódjon a szemétszállítás Pest és Nógrád megye 116 településén – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedd este az MTI-vel.

A közlemény szerint, bár a Zöld Híd Kft. ügyvezetője a katasztrófavédelem központjában kedd este tartott találkozón megtagadta a katasztrófavédelem szolgáltatásra kötelező határozatának átvételét, a kötelezés hatályos.

Arról, hogy melyik településen mikor viszik el a háztartási hulladékot, a katasztrófavédelem a főigazgatóság és a két megyei katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján keresztül, közleményben tájékoztatja az érintett lakosokat – írta az OKF, hozzátéve: a szolgáltatás ellátásához szükséges források rendelkezésre állnak.

A Katasztrófavédelem közleménye a következő:

“A nem rendszeres hulladékszállítás szabályairól és az ennek során eljáró állami szervek kijelöléséről szóló 292/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet 8. § (1) előírása alapján

A következő Nógrád megyei településeken 2018. október 31-től visszavonásig a hulladék elszállítása szükségellátás keretében történik:

Alsópetény, Balassagyarmat, Bánk, Becske, Bercel, Berkenye, Borsosberény, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Csesztve, Csitár, Debercsény, Dejtár, Diósjenő, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Felsőpetény, Galgaguta, Herencsény, Hont, Horpács, Hollókő, Hugyag, Iliny, Ipolyszög, Ipolyvece, Keszeg, Kétbodony, Kisecset, Legénd, Magyarnándor, Mohora, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádkövesd, Nógrádmarcal, Nógrádsáp, Nógrádsipek, Nőtincs, Ősagárd, Őrhalom, Patak, Patvarc, Pusztaberki, Rétság, Romhány, Szanda, Szátok, Szécsénke, Szécsény, Szendehely, Szente, Szügy, Terény, Tereske és Tolmács.

A következő Pest megyei településeken 2018. október 31-től visszavonásig a hulladék elszállítása szükségellátás keretében történik:

Acsa, Aszód, Bernecebaráti, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dány, Domony, Domonyvölgy, Erdőkertes, Fót, Galgagyörk, Galgamácsa, Gödöllő, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Kartal, Kemence, Kerepes, Kismaros, Kisnémedi, Kistarcsa, Kosd, Kóspallag, Letkés, Márianosztra, Mogyoród, Nagybörzsöny, Nagymaros, Őrbottyán, Őrbottyány üdülőtelep, Penc, Perőcsény, Pócsmegyer, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Rád, Szada Szigetmonostor, Szob, Szokolya, Sződ, Sződliget, Tésa, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Valkó, Vámosmikola, Veresegyház, Verőce, Verőce üdülőtelep és Zebegény.

A hulladék elszállítását mindkét megye településein a korábbiaknak megfelelően, a lakosság által megszokott időpontokban végezzük.

Az ingatlanhasználók által használható gyűjtőedények nem változnak. Kérjük, hogy azokat a megszokott időpontban, a környezet fokozott védelmére, valamint a hulladék kiszóródásának megakadályozására figyelemmel helyezzék ki a közterületre”

Amit a szükségellátásról tudni kell:
– A szolgáltatást a szolgáltatás teljesítésének helye szerint illetékes katasztrófavédelmi szerv az illetékességi területén kívül eső székhellyel, telephellyel rendelkező kötelezett esetében is elrendelheti.
– A szolgáltatást a szolgáltatást elrendelő döntésben megállapított helyen és időpontban, vagy a döntés közlésekor – a szolgáltatás alá vont szállítóeszköz birtokba adásával – haladéktalanul teljesíteni kell.
– A szolgáltatás teljesítésére a szállítóeszköz tulajdonosa, birtokosa, illetve a szállítóeszközzel valamely jogviszony alapján rendelkezni jogosult személy (a továbbiakban: kötelezett) kötelezhető.
– A szolgáltatás teljesítése során a kötelezettnek a szállítóeszköz üzemeltetéséhez kezelőt kell biztosítania. Ennek hiányában a kezelést közfoglalkoztatott végzi, vagy a kezelő kijelölése ideiglenes polgári védelmi szolgálat elrendelésével történik.
– A szállítóeszköz a rendeltetése szerint használható, amelyet a hatályos forgalomba helyezési és forgalomban tartási szabályoknak megfelelő, üzemképes, üzemanyaggal feltöltött állapotban kell biztosítani.
– A szolgáltatás időben történő teljesítésének biztosítása érdekében a szállítóeszköz készenlétben tartása rendelhető el. Ebben az esetben a szolgáltatás tényleges teljesítését külön döntésben kell elrendelni.

A rendelkezésre álló információk alapján a Katasztrófavédelem a Zöld Híd járműparkját bevonja a szükségellátásba, melyhez a vonatkozó jogszabály szerint a cégnak a szükséges munkaerőt biztosítani kell. Valószínűsíthető, hogy a határozat átvételét ezért próbálta az ügyvezető megtagadni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: