fbpx

Teljesen automatizált futurisztikus hulladékgyűjtés indul több metropoliszban

Az ENVAC, a svéd földalatti hulladékgyűjtéssel foglalkozó vállalat bemutatta az első optikai válogatóval kombinált automatizált hulladékgyűjtő rendszerét (AWCS).

A WasteSmart rendszer az ENVAC leányvállalata, az Optibag optikai válogatási technológiáját használja, melyet az EU által finanszírozott GrowSmarter kezdeményezés részeként fejlesztettek ki.

A kezdeményezés összehozza a városokat és az ipart, mely 12 „okos város” megoldást mutat be az energia, az infrastruktúra és a közlekedés terén. Az a cél, hogy létre hozzák az okos megoldások piacát, és egyben támogassák az átmenetet egy okos és fenntartható Európa felé. Látva az Envacot a 12 megoldás egyikeként választották ki, mely a résztvevő európai városok, Stockholm, Köln és Barcelona egyikében kerül bemutatásra.

A cég elmondása szerint a GrowSmartert egy olyan platformnak tekintik, amelyen kipróbálhatják a WasteSmart rendszert, az automatikus hulladékgyűjtési technológia legújabb koncepcióját Stockholmban a Valla tér területén.

Az ENVAC alaprendszere általában úgy néz ki, hogy egy hulladék frakcióhoz egy gyűjtő nyílás tartozik, amelyet aztán egy nagy konténerben gyűjtenek a gyűjtő állomáson. Ennek eredményeként különböző összetételben több gyűjtő nyílás van a többféle hulladéknak a teljes területen.

Envac Vákuumos Hulladékgyűjtő Rendszer
Forrás: envacgroup.com

Az optikai válogató technológiát használva az összes hulladékfajtának egyetlen begyűjtő nyílást szükséges telepíteni, mivel a hulladékok „színkódos” zsákokban kerülnek gyűjtésre. Minden egyes szín egy különböző hulladékfajtát képvisel, melyeket optikailag válogatnak a végponton.

Az ENVAC szerint ez nem csak az AWC rendszer telepítési és üzemeltetési költségeit csökkenti, hanem kb. 2 m2-nyi területet szabadít fel minden egyes begyűjtő nyílás esetében, vagyis helyet nyer más célra, illetve javítja az utcaképet azzal, hogy minimalizálja a begyűjtő nyílások jelenlétét, számát az utcán.

Az ENVAC elmondása szerint a WasteSmart rendszer és a GrowSmarter projekt egyesítésével legalább 70 %-kal csökkentette a begyűjtő nyílások számát és a gyűjtő állomás mérete is 50 m2 -re csökkent az eddig alkalmazott 200 m2 helyett.

Minden egyes gyűjtőpont RFID technológiát is tartalmaz, amely a felhasználónkénti és frakciónkénti mérést és analizálást biztosítja.

„Utcai helytakarékosságra, valamint alacsonyabb költségekre számítunk és ezzel együtt jelentősen egyszerűsítjük az ENVAC automatizált hulladékgyűjtő rendszer telepítését” – magyarázta Patrick Haraldsson az ENVAC Scandinavia AB ügyvezető igazgatója, a GrowSmarter részeként elinduló WasteSmart rendszerről.

Hozzátette, hogy közel 200 millió ember él Európában a Valla térhez hasonló területeken, olyan az 1960-as években épített területeken, melyeket fel kell újítani és ahol nehéz hatékonyan gyűjteni és újrahasznosítani a hulladékokat.

„Ez a megoldás a belvárosokban is működik, ahol a gyűjtő nyílások száma korlátozva van és kedvezőbb lenne csak egy használata az összetett gyűjtőnyílással szemben.” -összegezte Haraldsson.

 

Londonban is fejlesztenek

Az Envac, a svéd automatikus hulladék gyűjtő rendszer (AWCS) fejlesztője, Európa egyik legnagyobb rendszérét telepíti Barking Riverside London területén, hogy a közel 10.000 háztartás hulladékát kezelje. 

Az ENVAC 460 darab hulladék gyűjtő nyílást helyez az egyébként szükséges 19.000 db hagyományos hulladékgyűjtő edény helyére. 

Az otthonok közelében, kényelmesen megközelíthető gyűjtőnyílásokból két hulladékfrakció kerül gyűjtésre, a települési és a vegyes újrahasznosítható. 

Mikor a gyűjtők megtelnek, illetve az előre programozott ürítéskor, a gyűjtőállomásokon telepített ventilátorok vákuumot hoznak létre és 40 mérföld/óra feletti sebességgel elszívják a hulladékot a 15 km hosszú földalatti csőhálózaton keresztül. 

Minden automatizált gyűjtőkör működése a teljes 178 hektáros területen csak perceket vesz igénybe, szemben a vegyes hulladék gyűjtőjáratok egész napos ürítési folyamatával (az utcai hulladéktárolóból), mely egyértelműen negatívan hat a környezetre. 

A rendszer első fázisa 2019-ben indul, ami közel 1700 háztartást fog kiszolgálni.

A londoniak arra számítanak, hogy a rendszer beépítésével a vegyes hulladékgyűjtő járművek széndioxid kibocsátása 90% alá csökken, hiszen nincs szükség a hulladékgyűjtő edények kiürítésére.

Az ENVAC becslése szerint a rendszer képes a 19000 edény ürítéséhez szükséges, nyolc darab napi nyolc órában dolgozó járművet helyettesíteni.

 

Forrás: envacgroup.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: