fbpx

Betéteseket és hiteleseket köt össze a Magnet

Hogyan tudja a betétesek összefogása hitelkedvezményekhez juttatni azokat, akiknek hitele van? A MagNet Banknál maguk az ügyfelek dönthetnek arról, hogy mely hitelfelvevőket segítenék szívesen betétjükkel, akik hitele így akár kamatmentessé is válhat. 

MIÉRT JÓ EZ A BETÉTESEKNEK?

A körülöttünk lévő világ javarészt hitelekből épül, amelyet a bankok ügyfeleik betételhelyezéséből finanszíroznak.

Amikor a betétes átadja megtakarításait egy hagyományos kereskedelmi banknak, lemond a pénzével kapcsolatos számos felelősségteljes döntésről, cserébe pedig kizárólag azt az ígéretet kapja, hogy bankja kamatostól fizeti számára vissza a betétben elhelyezett összeget.

 

A Közösségi Bankban – hagyományos betétekkel ellentétben – a Mentor-Szféra Plusz betét tulajdonosa a betét elhelyezésekor kiválaszthatja, hogy a MagNet Bank melyik konkrét hitelfelvevő ügyfele vagy mely szférába tartozó vállalkozás hitelét kívánja kedvezményesebbé tenni betétje által, miközben egyúttal piaci kamathoz jut megtakarításai után. Ezáltal a MagNet ügyfelei minden erőfeszítés nélkül egy olyan cél szolgálatába állíthatják a pénzüket, amellyel egyetértenek, elősegíthetik számukra fontos szektorok virágzását úgy, hogy pénzük kamatozik.

A hitelezési kockázatot nem a betételhelyező ügyfelek, hanem a Bank viseli, a betét pedig természetesen az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által garantált.

HOGYAN SEGÍTI A KÖZÖSSÉG A HITELFELVEVŐKET?

A másik oldalon, a hitelfelvevők lehetőséget kapnak arra, hogy kölcsönük hiteldíját csökkentsék, sőt, az összegyűlt betétek függvényében akár kamatmentessé is tegyék. Minél nagyobb összegű betét áll a hitelfelvevő mögött, annál kedvezőbbé válik a hitele. Bárki, aki a MagNet Banknál vesz fel hitelt szabadon csatlakozhat a Programhoz, és gyűjthet betéteket a közösség tagjaitól a kölcsöne mögé.

A hitelfelvevőnek nyújtott hiteldíj kedvezményt teljes egészében a Bank biztosítja.

A felek vagy ismeretség útján kerülnek mentori kapcsolatba (pl. családtagok és barátok helyezik el a megtakarításaikat egy számukra fontos személy vagy intézmény támogatására) vagy ismeretlenül, a weboldalon található bemutatkozás alapján döntenek szimpátia alapján.

Az átláthatóság jegyében a Bank minden esetben számszerűsíti mind az összegyűlt betétek aktuális összegét, mind pedig a hitelfelevevő által így elért kedvezményt a honlapján. A Programban résztvevő hitelfelvevők ehhez előzetesen lemondanak a banktitok jogáról.

Nézzünk két konkrét példát, konkrét adatokkal:

Ludvig Tamás egy korábbi CHF hitele kiváltására vett fel 7,3 millió forint kölcsönt a MagNet Banktól. Tamás ismerősei és a Bank közösségi betétesei összesen 77 millió forintnyi megtakarítást helyeztek el az ügylet mögé, mellyel Tamás hiteldíj megtakarítása éves szinten így 167.700 forint volt.

A Váci Waldorf Alapítvány által működtetett alternatív iskola a MagNet Bank 54 millió forint összegű hitelével új épületbe költözött egy volt laktanya területére, melyet teljes körűen korszerűsített a gyerekek számára. A szülői közösség és a MagNet ügyfelei összesen 121 millió forint betétet helyeztek el az Alapítvány hitele mögé, amely így 374.000 forint éves megtakarítást eredményezett az iskola számára.

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .