fbpx

Úton a körforgásos gazdaság felé – konferencia a hazai hulladékgazdálkodás jelenlegi helyzetéről

2017. december 18-án megszületett az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Tanács ideiglenes megállapodása az Európai Bizottság körforgásos gazdaság javaslatcsomagjáról – a hulladék-keretirányelv, a hulladéklerakókra vonatkozó irányelv, a csomagolási irányelv, az e-hulladékokra vonatkozó irányelv, a roncsautókra vonatkozó irányelv, valamint a hulladékelemekre és- akkumulátorokra vonatkozó irányelv módosításáról. A jogszabályok Európai Parlament és Tanács által történő végleges elfogadására és megjelenésére előreláthatólag még 2018 első félévében sor kerülhet.

A Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ) az ideiglenes megállapodásra is tekintettel „Úton a körforgásos gazdaság felé” címmel konferenciát szervez, amelynek keretében ismertetni szeretné az elfogadott javaslatcsomag legfontosabb elemeit, annak hazánk hulladékgazdálkodására gyakorolt várható hatásait, továbbá gyakorló szakemberek segítségével főbb hulladékáramonként be kívánják mutatni a hulladékgazdálkodás jelenlegi helyzetét, ezáltal is elemezve az előttünk álló kihívásokat.

Időpont: 2018. március 27. (kedd), 9.30 – 15.30 óra között
Helyszín: Danubius Hotel Aréna**** (1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3.)
Megközelíthető: a Stadion metrómegállónál, parkolási lehetőség az Aréna parkolóházban, a 2. sorompó után a P+R területen 350 Ft/alkalom

Program

9.30 – 10.00 óra          Regisztráció

10.00 – 11.30 óra        Előadások I.

A körforgásos gazdaságra vonatkozó javaslatcsomag legfontosabb elemei, annak hazánk hulladékgazdálkodására gyakorolt várható hatásai

Környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkárság képviselője, Földművelésügyi Minisztérium

A környezetvédelmi termékdíjas rendszer a javaslatcsomag tükrében, a rendszer 2018. évi működése

Búsi Lajos zöldipari támogatások kezeléséért felelős helyettes államtitkár úr,
Földművelésügyi Minisztérium

Vas- és színesfém hulladék piaci helyzete, a problémák és a kihívások bemutatása

Horváth Ferenc ügyvezető úr, Alcufer Kft.,
HOSZ elnöke, a Vas- és Színesfém Hulladék Szakosztály vezetője

Konzultáció (15 perc)

11.45 – 12.15 óra        Szünet (szendvicsek, frissítő)

12.15 – 15.30 óra        Előadások II.

Főbb anyagáramonként a piaci helyzet, a problémák és a kihívások bemutatása

Elektronikai hulladék

Balika István elektronikai hulladék üzletágvezető úr, Metalex 2001 Kft.,
HOSZ Elektronikai Hulladék Szakosztály vezetője

A hűtőszekrény feldolgozás sajátosságai
Puskás László ügyvezető úr, Elektronikai Hulladékhasznosító Kft.,
HOSZ Erőforrás-gazdálkodási Szakosztály vezetőségi tagja

Elektronikai bontásból származó vegyes műanyag kezelése
Horváth István úr, Holofon Zrt. igazgatótanács elnöke,
HOSZ Ellenőrző Bizottság elnöke

Műanyaghulladék

Olasz László vezérigazgató úr, ReMat Zrt.,
HOSZ Nagykereskedelmi Klub társvezetője

Nagy ipari, kereskedelmi vállalatok komplex hulladékgazdálkodása

Vermes Péter ügyvezető úr, Éltex Kft.,
HOSZ Nagykereskedelmi Klub tagja az Éltex Kft.

Papírhulladék

Verő Zsolt alapanyag beszerzési vezető úr, Hamburger Hungária Kft.,
HOSZ Papírhulladék Szakosztály társvezetője

Üveghulladék

Kozma Péter kereskedelmi vezető úr, HUKE cégcsoport,
HOSZ tagja a Zalai Huke Kft.

Veszélyes hulladék

Gyurits László projekt menedzser úr, ADR szakértő, Loacker Hulladékhasznosító Kft.,
HOSZ Veszélyes Hulladék Szakosztály vezetője

Konzultáció (15 perc)

A programváltoztatás jogát a HOSZ fenntartja!

Jelentkezés: a honlapon megtalálható jelentkezési lap (link) visszaküldésével az oktatas@hosz.org e-mail címen; további tájékoztatás: Major Ágnes képzési vezető, 06 30 900 7323, oktatas@hosz.org

Jelentkezési határidő: 2018. március 20., jelentős kedvezmény 2018. március 9-ig!

A HOSZ tájékoztatásul jelzi, hogy a Földművelésügyi Minisztérium pályázatán (a KNSZfF/163-4/2017 számú támogatási szerződés szerint) az „Úton a körforgásos gazdaság felé – szemléletformálás a hazai hulladékhasznosítás fejlesztése érdekében” című projektje támogatást nyert. Ennek köszönhetően a konferencián 100 fő, a felsőoktatásban környezetvédelmet, hulladékgazdálkodást tanuló diák és tanáraik a rendezvényen térítésmentesen vesznek részt. A HOSZ az oktatási intézményekből érkező résztvevőknek az előadások anyagát pendrive-on átadja, ezen felül megkapják a Hulladékhasznosítás című kiadvány 2017-ben, az Zöld forrás pályázat keretében utánnyomott példányát. A helyszínre jutást a fővároson kívüli oktatási intézményekből – a kapott keretösszeg határáig – utazási költségtérítéssel segíti. A projekt a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósul meg.
Témaválasztáshoz kapcsolódik, hogy a Bureau of International Recycling (70 ország hulladékhasznosító vállalatait és érdekképviseleti szervezeteit tömörítő szervezet, melynek a HOSZ a hazai nemzeti tagja) 2018. március 18-ára meghirdette a „Global Recycling Day”-t, amelynek célja a szelektív hulladékgyűjtést és a hulladékhasznosítást előtérbe helyező szemléletformálás: https://www.globalrecyclingday.com/

A HOSZ várja a szíves érdeklődésüket!

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .