fbpx

Bíznak benne, hogy 2018-ban gördülékenyebben megy majd a számlázás

Bár a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. összesen 1,2 milliárd forintot már kifizetett a Szegedi Hulladékgazdálkodási Kft-nek, de a harmadik és negyedik negyedévi munkáért járó térítés még nem érkezett meg az önkormányzat cégéhez – írja a szeged.hu.

Még mindig tartozik a „nemzeti kukaholding”

Októberre sikerült kifizetnie a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-nek azt az 1,2 milliárd forintot, amivel a Szegedi Hulladékgazdálkodási Kft-nek tartozott az első két negyedév szolgáltatásaiért. A harmadik negyedévre járó 600 millióból azonban ismét csak 222 milliót kaptak meg, előlegként decemberben.

Ez azt jelenti, hogy a harmadik negyedévről 400, a negyedik negyedévről pedig 600 millió forint kifizetése nem történt meg a szegedi szolgáltató felé. A csaknem egy milliárdos elmaradás a mindennapi működést nem akadályozza, de az, hogy kiszámíthatatlanul érkezik a bevétel a nemzeti kukaholdingtól, óvatos gazdálkodásra kényszeríti a helyi céget.

Az ügyvezető bízik benne, hogy 2018-ban már gördülékenyebben működik majd az állami kukaholding elszámolási és számlázási rendszere és akkor talán nem kell majd hónapokat várnia a szegedi kft-nek sem, hogy az elvégzett munkáját kifizesse az állami cég.

A cikk megjelenése a szeged.hu weboldal hozzájárulásával történt.

Facebook Comments

2 thoughts on “Bíznak benne, hogy 2018-ban gördülékenyebben megy majd a számlázás

  • 2018/03/06 at 20:25
    Permalink

    VELENCÉN 1 ÉVE nem kapunk se számlát, se
    csekket, jól lehet több-
    ször kértük telefonon.
    A környéken hasonló
    a helyzet.
    Ha nem tudunk fizetni,
    akkor miből él sz NHKV?

    Reply
  • 2018/03/06 at 20:19
    Permalink

    VELENCÉN 1 ÉVE nem kapunk se számlát, se
    csekket, jól lehet több-
    ször kértük telefonon.
    A környéken hadonló
    a helyzet

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .