fbpx

Beborít minket a hi-tech szemétdomb

A kidobott elektromos és elektronikus készülékekből csaknem 45 millió tonnányi hever a világban s annak csak kis részét hasznosítják újra – írja a Piac és Profit, így tovább nő a környezetet és az emberi egészséget fenyegető veszély, figyelmeztet az ENSZ egy intézménye.

A tanulmányt az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesülete, az ITU adta ki. Adataik szerint 2016-ban világszerte nyolc százalékkal nőtt tovább a kidobott számítógépek, mobiltelefonok, tv-készülékek, elektromos háztartási eszközök száma. Ez a különleges “szemétdomb” összességében már csaknem 45 millió tonnát tesz ki, azaz kereken hat kiló jut a Föld minden lakosára.

Európára ebből az ijesztő mennyiségből 12.3 millió tonna jut, miközben ez a különösen veszélyes hulladék gyorsuló ütemben gyarapodik tovább: az elemzők azzal számolnak, hogy a következő három évben a hi-tech “szemét” 17 százalékkal bővül.

A helyzet annál veszélyesebb, mivel csak minden ötödik elektronikus készülék anyagait hasznosítják újra, ezért a szakszerűtlenül kezelt szemétlerakók, a szemétégetők jelentős veszéllyel járnak az egészségre és a környezetre.

Az újrahasznosítás hiánya ugyanakkor óriási anyagi veszteségeket is jelent. Szakértők szerint az értékes, a szerkezetekből ki nem mentett, javarészt ritka nyersanyagok, a réz, a platina, a palladium, az ezüst és az arany értéke 2016-ban nem kevesebb, mint 55 milliárd dollárt tett ki.

A tanulmány kiadói felhívták a kormányokat: hozzanak a szigorúbb ellenőrzést és az újrahasznosítást biztosító törvényeket. Valamint gondoskodjanak azok megtartásáról: az emberiség 66 százaléka ugyanis olyan országokban él, ahol már léteznek ilyen törvények.

További részletek a Piac és Profit oldalán ide kattintva.

A cikk megjelenése a piacesprofit.hu weboldal hozzájárulásával történt.

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .