fbpx

Egységes edényazonosító rendszert vezetne be az NHKV

2018-ra az összes kuka azonosítót kaphat – tudta meg a PestiSrácok.hu. A hír első hallásra ugyan akár humorosnak tűnhet, de ez elengedhetetlen a hulladék útjának nyomonkövetéséhez, ellenőrzéséhez. Az RFID rendszernek köszönhetően megszűnhetnek a fekete gyűjtések és ürítések, mérhetővé válik, ezáltal könnyebben egységesíthető és ellenőrizhető a szolgáltatás színvonala. Lehetőség nyílik pontos és egységes adatbázisok, statisztikák létrehozására, ugyanakkor hatékonyabbá válhat az ügyfélpanaszok kezelése is.

A portál már korábban beszámolt róla, hogy mintegy százötven milliárdos fejlesztési támogatás jut a hulladékgazdálkodás átalakuló rendszerébe. A tervek szerint az induló projektek megvalósítása érdekében többek közt 520 darab új hulladékgyűjtő és szállító jármű kerül majd beszerzésre, valamint 1,5 millió új gyűjtőedény. A gyűjtőedények és szállítójárművek beszerzésével összefüggésben az NHKV Zrt. feltérképezte, és felmérte az országban már megvalósult RFID-rendszereket, amelyek lényege a hulladék nyomonkövetése a begyűjtéstől az újrafelhasználásig vagy a lerakásig.

AZ ÖSSZES KUKA AZONOSÍTÓT KAPHAT

Az RFID-rendszer egyik eleme egyfajta matrica vagy chip, amelyet érzékel a leolvasó, amikor a háztartási hulladék begyűjtésre kerül. A cél az, hogy 2018-ig a szolgáltatók gyűjtőedényei azonosíthatóvá váljanak. Az RFID rendszerek bevezetésével minden szolgáltatást igénybe vevő beazonosításra kerül, a szolgáltatási színvonal kiegyenlítődhet az egyes régiók között, rugalmasabb lehet a munkaszervezés, könnyebben átcsoportosíthatóvá válhat a hulladék az egyes begyűjtőtelepek, illetve régiók között, valamint, tervezhetőbbé válhat a hulladékfeldolgozási tevékenység.

Az RFID-rendszer tervezett bevezetésével kapcsolatban az NHKV Zrt.-től arról érdeklődtek, milyen információkat fog feljegyezni a rendszer, mely hulladéktípusokat fogja érinteni, illetve képes lesz –e a hulladék minőségével kapcsolatos információkat is tárolni. Az NHKV Zrt. válaszában nyomatékosította, az egységes, edényazonosító rendszer – ez az RFID projekt – országos koncepciójának kialakítása jelenleg még folyamatban van, így a projekt műszaki tartalmával kapcsolatos részletes információkkal csak később szolgálhatnak, tekintettel a közbeszerzési eljárásra és a versenysemlegesség biztosítására.

PONTOSAN NYOMONKÖVETHETŐ A HULLADÉK ÚTJA

A rendszer ugyanakkor mindenképpen azonosítani fogja az összes edényzetet az ürítés során a beépített chip vagy tag segítségével. Ezen kívül az ürítés pontos helye (GPS koordinátákat) és ideje, a gépjárművek útvonala és haladása is folyamatosan regisztrálásra és rögzítésre kerül. Amennyiben a rendszer nem megfelelő ürítést azonosít, képi felvételt is rögzít. A hulladékkezelőbe történő beszállításkor egy súlymérés valósul meg, a súly- és rendszámadatok mellett a mérés pontos ideje is tárolásra kerül. Az NHKV Zrt. ugyanakkor jelezte, a vegyesen gyűjtött települési szilárd hulladékokra mindenképpen kiterjed majd a rendszer, az elkülönítetten gyűjtött hulladékok tekintetében viszont még nem született meg a döntés. Hozzátették, a hulladék minőségével kapcsolatban a rendszer korlátozottan lesz képes információk gyűjtésére.

EGYSÉGES ÉS ELLENŐRIZHETŐ SZOLGÁLTATÁS

Arról is érdeklődtek, hogy az RFID rendszer képes -e biztosítékot nyújtani és milyen módon az egyes hulladékszállítással kapcsolatos visszaélések ellen? Mint az NHKV Zrt. fogalmazott, a rendszer bevezetésének egyik elsődleges célja a visszaélések ellehetetlenítése, mivel jelenleg ez az egyik legfontosabb megoldandó probléma. Hozzátették, minden olyan esetben, amikor a rendszer nem megfelelő ürítést, vagy bármilyen rendellenes működést azonosít, olyan képi felvételeket rögzít a rendszer, amelyekből megállapítható a visszaélés.

Az NHKV Zrt. kiemelte, a visszaélések megszüntetése mellett a rendszer bevezetése számos más előnnyel is járni fog. A teljesség igénye nélkül ilyen pozitív hozadéka például a fekete gyűjtések, -ürítések megszüntetése. Emellett a szolgáltatást igénybe vevő nem fizető, vagy nem az igénybe vett szolgáltatás szerint fizető ügyfelek szabályos fizető ügyfelekké „konvertálása”. A rendszernek köszönhetően mérhetővé válik, ezáltal könnyebben egységesíthető és ellenőrizhető a szolgáltatás színvonala. Lehetőség nyílik pontos és egységes adatbázisok, statisztikák létrehozására az eszközökről és az egyes hulladékáramokról, ugyanakkor hatékonyabbá válhat az ügyfélpanaszok kezelése is.

MEGTÉRÜLŐ BERUHÁZÁS

Arról is érdeklődtek, hogy az RFID rendszer bevezetésének milyen költségvonzata lesz, különös tekintettel a szolgáltatókra, beszállítókra, feldolgozókra. Az NHKV Zrt. válaszában úgy fogalmazott, mivel az RFID projekt műszaki tartalma még számos lényeges kérdés tekintetében nem került véglegesítésre, egyelőre pontosan nem meghatározható a beruházás várható költsége. Hozzátették, mindenesetre az már most elmondható, hogy az NHKV Zrt. által megvalósítandó projektnek a szolgáltatók, a beszállítók és a feldolgozók számára közvetlen költségvonzata nem lesz. Ugyanakkor felhívták arra a figyelmet, hogy a projekt pesszimista kalkulációk szerint is megtérülő beruházás kell, hogy legyen, hiszen enélkül nem is lenne indokolható a projekt megvalósítása.

Forrás: pestisracok.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: