fbpx

Leállhatnak a kukásautók – kongatják a vészharangot az önkormányzati vezetők

Leállhatnak a kukásautók; kongatják a vészharangot az önkormányzati vezetők, és nem csak a két független elnök, Lengyel Róbert (MPK) és Gémesi György (MÖSZ), hanem a fideszes Schmidt Jenő (TÖOSZ) is. Már csak egyetlen önkormányzati érdekvédelmi szövetség elnöke, a megyei jogú városokat tömörítő szervezet vezetője, Kaposvár fideszes polgármestere, Szita Károly nem szólalt meg a témában, de ne legyünk telhetetlenek… – írja az alfahir.hu.

Soha sem tapasztalt kukakrízisben fő az ország 2017 nyarán, hála a szemétfront államosításának: nem csak a lakosság nagy része nem kapott szemétszámlát az elmúlt fél évben, de ebből következően a szolgáltató cégek sem jutnak ugyanennyi ideje bevételhez. Az állami kukaholdingnak, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nek (NHKV) tavaly április óta kellene beszednie országszerte a kukaürítési díjakat, majd ebből osztana vissza egy képlet alapján bizonyos összeget a szemétszállítást ténylegesen végző régiós közszolgáltatóknak.

Az NHKV azonban immár több, mint egy éve képtelen megoldani a számlázást (országszerte változó, hogy azóta mennyi csekket kaptak a lakosok, de azt is a helyi szolgáltatótól, mely mindenütt bérszámlázást végzett a holdingnak), a rendszer nem működik, holott már több, mint 735 millió forintot költöttek rá.

S mivel helyben az önkormányzatok kénytelenek kipótolni a szolgáltatókat bevétel híján érő veszteséget – lévén, hogy a hulladékszállítás kötelező önkormányzati feladat –, az a sajátos helyzet állt elő 2017 Magyarországán, hogy a lakosság egyfelől fizet a kukaürítésért, másfelől adózóként a veszteségpótláshoz is hozzájárul.

Az önkormányzatok türelme fogy, és az anyagi lehetőségei is végesek – ismeri el Schmidt Jenő, a Somogy megyei Tab fideszes polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. A Balaton partján, ahol nyáron hatszor annyi szemét képződik, mint a téli hónapokban, különösen kellemetlen volna, ha ottmaradna a szemét elszállítatlanul az utcákon.

“Ez nem más, mint rezsicsökkentésnek mondott rezsihazugság.”

– fakad ki Lengyel Róbert független siófoki polgármester, úgy is, mint a Siófok-térségi önkormányzati hulladékgazdálkodási társulás és úgy is, mint a Magyar Polgármesterek Közösségének (MPK) elnöke.

“A régióban olyan mértékű vesztesége egy cégnek sincs, mint a siófokinak. Tavaly 600 millió forint volt, aminek a felét hosszas tárgyalások eredményeképpen az állam „lenyeli”. A többit leginkább Siófok állja, a szolgáltatóban tulajdonos kisebb önkormányzatok nem tudnak, vagy nem akarnak beletenni. Az egész rendszer egy idióta elgondolás; az állami kukaholding semmit nem csinál, a kötelező feladat nálunk maradt, a bevételi forrást azonban elvonják és az állam nagy kegyesen eldönti, mennyit csurgat vissza abból, ami befolyik. Már ha kap számlát a lakosság…

Megjegyzem, amíg jött pénz a kukaholdingtól, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag hónapról-hónapra kisebb összeg érkezett, a veszteségünk tehát csak nőtt. E közben a korábban a térségben szolgáltató siófoki székhelyű profitérdekelt társaság a tavalyi éve után még szép osztalékot is tudott fizetni…

Valami nagyon nem működött jól a korábbi rendszerben sem, ha egyszer az előző, profitérdekelt szolgáltatónak még sporttámogatásra is futotta és a térségükben akad olyan kistelepülés, amelyik sok éve úgy alkudott meg az emlegetett szolgáltatóval, hogy csak jelképes szemétszállítási díjat fizet.”

– jegyzi meg a siófoki polgármester

“Több okból is véget akarunk vetni annak, ami eddig folyt a hulladékgazdálkodásban”

– így Lengyel.

Három korábbi szemétrégió, a siófoki, a tabi és a marcali összefogva gründol most egyetlen, nonprofit, önkormányzati szolgáltatót, mert így az állami visszaosztásból is nagyobb arányban fogunk részesülni; mindehhez persze előbb be kéne indulni a számlázási-visszaosztási rendszernek, amire tavaly április óta várunk és azóta csak folyatjuk a rendszerbe az adófizetők pénzét…

 

Facebook Comments

One thought on “Leállhatnak a kukásautók – kongatják a vészharangot az önkormányzati vezetők

  • 2017/07/18 at 06:35
    Permalink

    Hajrá Magyarország,hajrá magyarok!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .