fbpx

100 milliárdból fejlesztik a hulladékhasznosítást

Országos szinten mintegy 100 milliárd forintos pályázati lehetőség nyílik a hulladékhasznosítás fejlesztésére és korszerűsítésére – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára egy fórumon kedden Nyíregyházán.

Szabó Zsolt a Zéró Lerakás – a Nemzeti Hulladékhasznosítási Mintaprojekt a körforgásos gazdaság megvalósítására című szakmai konferencián megtartott köszöntőjében elmondta, a cél az, hogy 2020-ig Magyarország is teljesítse az erre vonatkozó európai uniós elvárásokat, vagyis csökkentse a lerakott hulladék mennyiségét és növelje az újrahasznosítás arányát.

Videó: Nyíregyházi TV

A pályázati összeg hazai és uniós forrásból áll össze, a támogatásból többek közt az üveghulladék-gyűjtés, valamint a szelektív hulladékgyűjtés fejlesztése valósulhat meg – tette hozzá az államtitkár. Szabó Zsolt szerint a mintaprojektnek köszönhetően lényegesen kevesebb hulladék kerülhet majd a lerakóba, így növekedhet az újrahasznosítási arány.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás elnöke beszédében emlékeztetett, a megyében évek óta működik az egységes közszolgáltatási rendszer, az ország más pontjain azonban komoly feladat a hulladékgazdálkodási társulások önkormányzati tulajdonúvá alakítása.

Javában zajlanak fejlesztések

Jelenleg is zajlik egy több mint 6 milliárd forint értékű hulladékprogram, amely a már meglévő hulladéknak a kezelését, válogatását, illetve az ezzel kapcsolatos infrastrukturális fejlesztéseket segíti – közölte az elnök hozzátéve, a társulás a jövőben egy biogáz erőművet vagy hulladékmegsemmisítőt szeretne uniós támogatás segítségével felépíteni.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évente 140 ezer tonna hulladék keletkezik, ebből közel megegyező mennyiségű üvegházhatású gáz keletkezik – hangzott el a fórumon. Ennek levegőszennyező hatása okozza az átlaghőmérséklet emelkedését, amely Magyarországon belül a megyében a legnagyobb mértékű, mintegy 1,7 Celsius fok.

MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .