fbpx

Az Északi-sarkvidék hulladéklerakóként üzemel

Kutatók figyelmeztetése szerint egészen az Északi-sarkvidékig szállítják az óceáni áramlatok az Európa és az Egyesült Államok körüli vizekbe kerülő műanyag hulladékot, amely aztán súlyosan károsítja a törékeny sarkvidéki környezetet.

A szakemberek szerint a Grönlandtól keletre hullámzó vizekben és a Barents-tengerben talált műanyag hulladékok mennyisége jóval nagyobb annál, mint amit az ilyen gyéren lakott régióktól várna az ember.

“A jelek szerint az Atlanti-óceán északkeleti szektora a végső nyughelye a vízfelszínen utazó műanyag hulladékoknak” – húzták alá a kutatók a Science Advances című folyóiratban közölt tanulmányukban.

Az Északi-sarkvidék 42 pontján gyűjtöttek be mintákat a kutatók 2013-ban a Tara kutatóhajóval, és eredményeik szerint négyzetkilométerenként több százezer, főleg apró műanyag hulladék található az Atlanti-óceán északkeleti régiójában. A szemét döntő része láthatólag régen került a vízbe, és Európa, valamint Észak-Amerika felől sodródott fel északra.

“Az Északi-sarkvidék vizeiben lebegő műanyag szemét 99 százaléka Grönland és a Barents-tenger környékére koncentrálódik” – mondta a kutatást vezető Andrés Cózar, a Cádizi Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy az északi sarkkör többi részén ugyanakkor csak nagyon kis mennyiségben, vagy egyáltalán nem található műanyag szemét.

A szakemberek rámutattak, hogy a globális felmelegedés következményei, így a tengeri jég csökkenése miatt az Északi-sarkvidék még sebezhetőbbé válhat a környezetszennyezéssel szemben.

A tanulmány szerint “külön aggodalomra” ad okot, hogy a műanyag hulladék hatással lehet a törékeny arktiszi vadvilágra, különösen a tengerfenék közelében, ahová a műanyagdarabok végül lesüllyednek.

MTI

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .