fbpx

Magyarország teljesíteni tudja az energiapolitikai elvárásokat

Magyarország teljesíteni tud minden olyan uniós elvárást, követelményt, amelyet a megújuló energiaforrások részarányának növelése, a határkeresztező kapacitások bővítése, illetve az energiaellátás biztonsága érdekében meg kell tenni – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára a Napi.hu és a Noguchi Porter Novelli energetikai konferenciáján csütörtökön Budapesten.

Az államtitkár szerint a helyzet bíztató; a magyar gazdaság hosszú távon is biztosan számíthat arra, hogy megfelelő energia, megfelelő áron és időben rendelkezésre fog állni – fejtette ki.

Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos kiemelte: minden uniós jóváhagyás megszületett, új sebességi fokozatba kapcsol a két új paksi blokk megvalósítása.
Felidézte: ezen a héten érkezett meg a hatodik jóváhagyás, amelyben az Európai Bizottság azt állapította meg, hogy a paksi beruházás versenyjogi szempontból is megvalósítható.

A projekt a bizottság megállapítása szerint az építést követően profitábilisan működtethető, a testület csak azt mondta, hogy egy magánpiaci befektető annál, amit a jelenlegi árampiaci előrejelzések szerint becsülni lehet, valamennyivel nagyobb pozitív hozamot várna el – hangsúlyozta a kormánybiztos, hozzátéve, hogy a két elvárás közötti különbség nem nagy, 1 százalék körüli.

Aradszki András a párizsi klímacsúcs vállalásaira kitérve elmondta: Magyarország fontos lépéseket tett a dekarbonizáció érdekében, ennek egyik fontos eleme a paksi atomerőmű meglévő blokkjainak élettartam-hosszabbítása, illetve a két új reaktor építése.
Az államtitkár kifejtette, az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a megújuló energiaforrások részaránya, de nem lehetne az ország energiaszükségletét kizárólag időjárásfüggő technológiákkal biztosítani.
A földgázellátás biztonságáról szólva elmondta: a földgázfogyasztás 80 százalékát importból látja el Magyarország, ezért különösen fontos az útvonalak diverzifikálása, regionális infrastruktúra kiépítése.

Aradszki András hangsúlyozta: magyar oldalról minden irányba van gázkapcsolat Szlovénia kivételével, innen minden irányba lehet gázt szállítani, de ez fordítva nem így van, nem minden ország teljesítette ezeket a kötelezettségeket.

Aszódi Attila felidézte: a paksi bővítés tavaly év végén első fokon megkapta a környezetvédelmi engedélyt, ami ellen két zöld szervezet fellebbezett. A kormánybiztos bízik benne, hogy a másodfokú hatóság tavasszal kiadja az engedélyt.
A telephelyengedély-kérelmet tavaly ősszel nyújtották be az Országos Atomenergia Hivatalnak, a kormánybiztos itt is arra számít, hogy tavasszal megkapják az engedélyt. Hozzátette: a jogerős engedélyek birtokában tudják majd összeállítani az erőmű létesítési engedélyének kérelmét.
Aszódi Attila kitért arra is, hogy Magyarországon 75 százalékban földgázt használnak a fűtéshez, az épületek szigetelésével így földgázt takarítanak meg. Ezzel nem az áramfelhasználás csökken, tehát nem Paks II. alternatívája – közölte.

A kormánybiztos szerint, mivel az ország áramfogyasztása nő, szükség van olyan stabil áramtermelő rendszerekre, új kapacitásokra, amelyek nem függenek az időjárási körülményektől, mert enélkül nem lehet a folyamatos, biztonságos, megfelelő árú villamosenergia-ellátást garantálni, illetve a szén-dioxid kibocsátást csökkenteni.

Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra: az idei tél azt mutatta, hogy szélsőséges körülményekre is fel kell készülni.
Úgy fogalmazott: a gázellátásban nem volt kritikus a helyzet, akkor sem lett volna, ha a február is ugyanolyan hideg, mint a január, a villamosenergia-ellátó rendszer ugyanakkor többször közel volt teljesítőképessége határához.
A magyar rendszerirányítás és a tartalékok nehéz körülmények között is jól teljesítettek – közölte.

Az elnök-vezérigazgató szerint rövid távon megnő a rendszerben lévő tartalékok jelentősége, ugyanakkor ha az ország képes akar maradni az energiaigények kielégítésére, jelentős termelő beruházásokra van szükség.

MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .