fbpx

Még nem működik, de már rongálják

Ötvenegy méternyi kerítéshálót loptak el ismeretlen tettesek a remetei hulladéklerakónál. Az anyagi kár nem túl nagy, de az eset mutatja, hogy használat híján csak romlik a sok millió lejből megvalósult, uniós szabványoknak megfelelő létesítmény – írja a szekelyhon.ro.

kerites_huladeklerako2_b

A kerítésszakasz eltűnése csak az első, ami feltűnt az illetékeseknek. A szeptember 13-án készült jegyzőkönyv megállapítja, hogy a hulladéklerakó déli oldalán hiányzik az 51 folyóméternyi kerítésháló, és ugyanakkor nyolc, szintén fémből készült kerítésoszlopnak is a hűlt helye maradt.

Ez azonban nagy valószínűséggel nem az első lopás, illetve rongálás, ugyanis a kerítés megmaradt részén valaki egy lyukat vágott a rácson, amelyen egy ember át tud bújni. A telep egy másik részén pedig ásás nyomait állapította meg a megyei önkormányzat helyszíni vizsgálata. Valószínűleg ócskavasat kerestek – feltételezik a jegyzőkönyv készítői.

kerites_huladeklerako1_b

A Hargita Megye Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszere projekt révén felépített és májusban ünnepélyesen átadott hulladéklerakó már alkalmas lenne arra, hogy fogadja a megye nagy részének szemetét, de ettől még távol áll.

Az átadáskor már tudni lehetett, hogy a létesítmény működtetésére, valamint a hulladék begyűjtésére és ideszállítására közbeszerzést kell kiírni, ami nem zárult le. Laczkó Albert Elemér polgármester akkor elmondta, a hulladékgazdálkodás ugyanis óriási üzlet, hatalmas érdekek húzódnak a háttérben. Ennek okán a hasonló közbeszerzések sorozatos óvásoknak vannak kitéve, perek zajlanak, ezért akár évekbe is telhet, míg pont kerül az ügy végére. A hulladéklerakó tehát nem működik, az állaga – a kártevő emberi kezek miatt is – romlik.

kerites_huladeklerako_b

A kerítésszakasz eltűnését Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának vezetője jelezte. Elmondta, egy folyóméternyi kerítés ára 26,07 lej, a kár így nem túl jelentős, de ennél jóval nagyobb gondok is következhetnek, ha az ilyen esetek megismétlődnek. Több millió eurós pályázat kerülhet veszélybe – mondta. Arra kéri a közelben élőket, legyenek akár remeteiek, akár várhegyiek, hogy szólják meg falustársaikat, akikről kiderül, hogy részesei a lopásoknak.

A cikk szerzője: Gergely Imre

A cikk megjelenése a szekelyhon.ro weboldal hozzájárulásával történt.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .