fbpx

Medvebiztos kukákat terveznek a Tátrában

A szlovák állam 1,5 millió eurót ad az önkormányzatoknak medvebiztos hulladékgyűjtők beszerzésére és olyan intézkedések életbe léptetésére, amelyekkel elejét lehet venni medvék és emberek találkozásának a Tátrában – jelentette be Sólyom László szlovák környezetvédelmi miniszter.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a probléma megoldására – a medvék “kukázásra” a tátrai településeken – nem megoldás az, hogy kilőnek tucatnyi medvét, ahogyan azt a közelmúltban Magastátra önkormányzata kérte. A környezetvédelmi minisztérium a kommunális hulladék kezelésének megváltoztatásában látja a megoldást. Különlegesen záródó tartályokat fognak kihelyzeni a kommunális hulladéknak a térségben, amelyeket a medvék képtelenek lesznek megdézsmálni.

Magastátra önkormányzata néhány hete 20 barnamedve kilövésére kért engedélyt, mivel az állatok elszaporodtak, és rendszeresen bejárnak a legmagasabb szlovákiai hegység több településére. Az önkormányzat a településeken kóborló medvék nagy száma miatt engedélyt akart kapni arra, hogy a településeket egy kilométeren belül megközelítő húsz medvét kilőhessék. A környezetvédelmi tárca csak két állat kilövését engedélyezte.

Pavol Majko, a Magas-tátrai Nemzeti Park igazgatója szerint a medvék leginkább azért látogatják rendszeresen a településeket és túrják fel a kukákat, mert a térség erdőiben az emberek tömegesen szedik le engedély nélkül a gyümölcsöket és gyűjtenek gombákat. A nemzeti park illetékesei a rendőrséggel próbál fellépni az illegális gyűjtögetők ellen és magas bírságot vetnek ki rájuk.

Magastátra önkormányzata áprilisban szükségállapotot rendelt el a barnamedvék szokatlan elszaporodása miatt, és azt tanácsolta a lakosságnak, a térségbe látogatóknak, hogy sötétedés után kerüljék az utcákat és a szemeteskukákat, nehogy élelem után kutató medvékkel találkozzanak.

Forrás: MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .