fbpx

Felszámolják a hulladéklerakókat

Egy év elején zárult európai uniós projektben 108 hulladéklerakónál tehermentesítették a környezetet. A közelmúltban újra megnyílt a lehetőség, így közel 1,7 milliárd forintból folytatják a munkálatokat.

Irodai és otthoni szelektív hulladékgyűjtők

Az elmúlt évtizedekben a települések végén vagy külterületén nem megfelelően alakítottak ki hulladéklerakókat. Ezért a térség települései úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy szilárdhulladék-gazdálkodási társulást és egy olyan hulladékgazdálkodási rendszert, ami mind a fennálló jogszabályoknak, mind a jogos környezetvédelmi elvárásoknak megfelel. Az idei év elején befejeződött rekultivációs projekt 108 lerakót érintett. A zárását követően a Társulás kérte a Támogatási Szerződés életben tartását, mivel a projekt folytatásaként további hulladéklerakók rekultivációját szeretné megvalósítani. Továbbra is feltétele a támogatásnak, hogy a lerakó tulajdonosa az önkormányzat vagy az állam legyen, valamint a terület minősítése művelésből kivett terület legyen, emellett pedig szükséges az adott ingatlan tehermentessége. Így csak azok a hulladéklerakók kerülhettek be az újabb pályázatba, amelyeknek az érintett önkormányzat a tulajdonviszonyát időközben rendezte.

Az 547/2013. (XII. 30.) Kormányrendeletnek köszönhetően 22 db további hulladéklerakó rekultivációjával bővült a projekt. Ez alapján 2015. év végéig lehetőség nyílt a már lezárt rekultivációs projekt újranyitására és újabb lerakók 100%-os támogatással történő rekultivációjára. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás településeinek szilárdhulladék lerakóinak rekultivációja elnevezésű projekt keretében újabb helyszíneken, közel 1,7 milliárd forint értékben tehermentesítik a környezetet térségünkben. A kiegészített és jóváhagyott műszaki szakmai tartalom megvalósítására bruttó 1.672.600.815,- Ft költségnövekedést ítéltek meg. A 22 db lerakó rekultiválása elkezdődött.

A Projektben szereplő 22 db hulladéklerakó:Bátorliget, Botpalád, Cégénydányád, Dámóc, Demecser, Gyügye, Lácacséke, Méhtelek, Nábrád, Nagykálló, Nyírgyulaj, Nyírlövő, Nyírtét, Ópályi, Ököritófülpös, Pátroha, Penészlek, Petneháza, Szamostatárfalva, Tiszadada, Tornyospálca I., Tornyospálca II.

Forrás: http://www.szabolcsihir.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: