fbpx

Greenairport programot indított a Budapest Airport

A program célja, hogy az ország első számú nemzetközi repülőterén működő szervezetek és vállalatok – az üzemeltetővel összefogva – tovább tudják csökkenteni a légikikötő környezeti hatásait.

Az elmúlt évek legjelentősebb klímavédelmi összefogása jöhet létre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén működő cégek közös munkájával – röviden így foglalható össze a ma bejelentett Greenairport program, amit a Budapest Airport indított el. A program az innovációra, az összefogásra és a közös cselekvésre épül. Az energiafelhasználás csökkentése, a megújuló energiaforrások használatának elősegítése, az elektromos járművek használatának elterjesztése – ezek mind a program céljai, amin mostantól a repülőtéri cégek közösen és összehangoltan, egymás tapasztalatait felhasználva tovább dolgoznak tovább.

A Budapest Airport Greenairport programjához már az induláskor olyan nagy vállalatok csatlakoztak, mint az Aeroplex Central Europe (ACE), a Heinemann Duty Free, a HungaroControl, a Lufthansa Technik Budapest, vagy a Főtaxi, de még a NAV Repülőtéri Főigazgatósága is aláírta a csatlakozási nyilatkozatot. Az eddig csatlakozó mintegy egy tucat szervezet összesen több ezer munkavállalót foglalkoztat. Az összefogás legfontosabb üzenete, hogy az ország egyik legjelentősebb gazdasági egységeként működő repülőtér partnerei együttesen is elkötelezettek a felelős vállalati működés és a fenntartható fejlődés ügye mellett.

Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelemért felelős igazgatója a program nyitórendezvényén elmondta: “A Greenairport program nyitott mindazon cégek és szervezetek számára, amelyek készek csökkenteni a repülőtér szén-dioxid kibocsátását és egyéb környezeti hatásait. Hiszünk a program sikerességében, hiszen az eddigi visszajelzések alapján nagyon lelkesek a partnereink és már keresik az együttműködési lehetőségeket. Bízom benne, hogy rövidesen konkrét eredményekről is be tudunk számolni.”

A Budapest Airport a saját hatáskörén belül számos lépést tett az energiahatékonyság, a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés érdekében. A légikikötő sok tekintetben hasonlít egy kisebb városra vagy kerületre, így az energiafelhasználása is. Ezeken a területeken az elmúlt években sikerült komoly áttörést elérni, egyebek mellett éves szinten 30 %-kal csökkent a földgáz, 16 %-kal az áram felhasználás, vízből pedig egy utasra számítva 10 literrel kevesebbet használ a repülőtér. Emellett fejlesztették a hulladékfeldolgozást is, mára a repülőtéren keletkező hulladék mintegy kétharmadát szelektíven kezelik. Mindezt sikerült úgy elérni, hogy közben a repülőtér forgalma folyamatosan növekszik.

Forrás: Budapest Airport Zrt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: