fbpx

Így fejlesztett és fejleszt Nádudvar

Mostantól minden ingatlanról elérhető a szennyvízhálózat Nádudvaron. A csatornahálózat bővítésének befejező, harmadik ütemét ünnepélyes keretek között adták át a Város Napján, 2015. szeptember 19-én – írja a hajdupress.hu.

A Széchenyi 2020 keretében megvalósult 1,8 milliárd forintos beruházással százszázalékos lett a lefedettség: több mint 1500 ingatlanon oldódott meg a korszerű szennyvízkezelés, bővítették a meglévő szennyvíztelepet és 38 kilométer csatornahálózatot fektettek le. A település a szennyvízkezelés után már a házhoz menő szelektív hulladékrendszer eszközfejlesztésén dolgozik. A Város Napján indították el a 640 millió forintos hulladékprogramot, amelynek keretében év végétől már a házhoz menő hulladékgyűjtéssel tesznek eleget az Európai Uniós elvárásoknak.
Bodó Sándor országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) a szennyvízprogramot záró ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a kilencezres lélekszámú település – bár térkép szerint távol esik a megyeszékhelytől, Debrecentől – az európai uniós források felhasználásával néhány év alatt modern alföldi kisvárossá vált. A most lezárult szennyvízprogram mellett sikeres uniós pályázataival korszerűsítette és fel tudta újítani intézményeit, a polgármesteri hivatalt, az iskolát, az óvodát, emellett megújította köztereit is. Az országgyűlési képviselő kiemelte: a település 4 milliárd forint összértékű európai uniós fejlesztése példaértékű.

– A fiatalok helyben tartása és a lakosság komfortérzetének javítása szempontjából kiemelt fejlesztési terület volt az elmúlt években a helyi infrastruktúra bővítése és modernizálása Nádudvaron, emellett a megfelelő közszolgáltatások a helyi vállalkozások működéséhez is nélkülözhetetlenek, azok hiányában egyetlen település sem képes fejlődő pályára lépni – emelte ki Beke Imre polgármester az ünnepélyes átadáson.
Az európai uniós források adta lehetőségek a fejlesztési tervek valóra váltását a későbbiekben is biztosítják: Nádudvar a szomszédos Kaba településsel közösen fejleszti a hulladékrendszerét. A 640 millió forintos projekt keretében ősszel a szelektív gyűjtéshez nélkülözhetetlen járműveket, munkagépeket, válogatósort, tárolóedényzetet szereznek be és év végén megindul – a háztartásonként keletkező hulladékról az eddiginél pontosabb adatokat rögzítő – házhoz menő szelektív gyűjtés.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.hajdupress.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .