fbpx

Új közösségi platformmal zöldülhetnek a kampuszok

Új kezdeményezés indult Amerikában, amelynek célja, hogy a felsőoktatási intézmények kampuszai környezetbarát módon gondoskodhassanak hulladékukról. A PLAN névre hallgató közösségi kezdeményezés e célból crowdfunding útján hozna létre egy platformot, ahol a jelentkezők az e cél megvalósításához szükséges tudást és tanácsokat a közösségtől szerezhetik meg – írja a kozoslo.blog.hu.

A nullás hulladékszint – vagyis a helyben keletkező hulladék gyakorlatilag 10 százalékban történő újrahasznosításának – elérése elképesztő célkitűzés egy kollégium esetében, a lehetetlennek tűnő küldetésben azonban most egy új kezdeményezés jelenthet segítséget. A Post-Landfill Action Network, azaz a PLAN a New Hampshire-i Egyetemről indult útjára, célja pedig, hogy „segítse olyan a hallgatók vezette önfenntartó programok elindítását és sikerességét, amelyek célja a kampusz hulladékmennyiségének nullára csökkentése”.

Az ötletgazdák jelenleg közösségi finanszírozás (crowdfunding) keretében gyűjtenek pénzt az ezt a célt segítő platform létrehozásához. A platform célja, hogy olyan adatbázist biztosítson a széles tömegeknek, amely megkönnyítheti az egyes diákcsoportok, aktivisták a PLAN-nel való együttműködését. Egy ilyen kérdések és válaszok áramlását biztosító nyitott fórum által a PLAN képes lehet megszűrni a fölösleges kommunikációt, hiszen az egyes válaszokhoz mindenki hozzáférne az oldalon, nem kellene intézményenként elmagyarázni ezeket. Ezzel tehát az egyes intézmények edukációja jóval hatékonyabb formában valósulhatna meg.

A platform fő funkciói a tervek szerint a következők lennének:

  • az egyes témák körüli beszélgetéseket az oldal specifikus projektek és programok alá sorolná be, így állna össze az a témarendszer, amelyből az érdeklődők kiválaszthatnák az őket érintő témaköröket. Az ezekhez való hozzáféréshez egyének és intézmények számára is csupán regisztrációra volna szükség. Ezt követően a felhasználók szabadon vehetnek majd részt a beszélgetésekben, tölthetnek fel anyagokat.
  • A honlap dokumentumai ingyenesen lesznek fel-, illetve letölthetők.
  • Minden feltöltött anyag és beszélgetés kereshető lesz a honlapon a címkézésnek köszönhetően.

Jelenleg a kezdeményezés 6 800 dollárnál tart a crowdfundingban a célul kitűzött 10 000-hez képest. A gyűjtésben segédkezik a Yerdle tárgycserélő applikáció csapata is, akik felajánlották, hogy egy Yerdle dollárt adnak minden dollár után, amelyet a kezdeményezésnek felajánl valaki. (A Yerdle lényege egyébként, hogy a résztvevők már kevésbé használt tárgyaikat cserélik ki egymással postai vagy személyes úton.)

A bejegyzés eredetiben itt olvasható: http://kozoslo.blog.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .