fbpx

Hulladékválogató-mű kérdésekkel

Kész az új szombathelyi hulladékválogató, de még nem működik. A beruházás minden elemével együtt hárommilliárd forintba került. Kár, hogy mire elkészült, megváltoztak a jogszabályok – írja a nyugat.hu.

A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás nyílt napra hívta a sajtót és a lakosságot az új hulladékválogató bemutatására. A program finoman szólva sem vonzott tömegeket, egy-két család volt ott gyerekekkel talán privátim, a többi érdeklődő a sajtót vagy a hulladékos szakmát képviselte.

Nyílt nap – kis érdeklődéssel

Az érdeklődők csalódtak, ha azt gondolták, hogy működés közben láthatják a régió legnagyobb kapacitású és legkorszerűbb hulladékválogatóját: az épület és az egész környezet szinte steril, a szelektív konténerek még sosem voltak használva, és a vadiúj hulladékszállító kocsik is glédában állnak az udvaron. Hogy miért, arról majd később.

Illés Károly szombathelyi alpolgármester, a hulladéktársulás elnöke elmondta, hogy a 2009-ben, 127 település által létrehozott összefogás célja az volt, hogy megvalósítsák a szelektív hulladékgazdálkodási rendszer fenntartását, üzemeltetését és a bezárt hulladéklerakók rekultivációját. A most bemutatott létesítmény évente 7,5 ezer tonna hulladék feldolgozására lesz képes, de ez a kapacitás még bővíthető. Jelenleg 3,2 ezer tonna szelektíven gyűjtött hulladékot dolgoznak fel a megyében működő két válogatóban.

A projekt közel hárommilliárd forintba került, és a válogatóműn kívül ebből az összegből finanszírozták a tíz gépkocsit, a faaprító berendezést, a hét hulladékudvart (Szombathelyen, Bükön, Körmenden, Pankaszon, Rábahídvégen, Répcelakon, Szentgotthárdon), nyolcvan darab hulladékgyűjtő szigetet, közel ötszáz 1110 literes konténert, 27 500 házi komposztálót, melyet a lakosságnak osztottak ki.

A mű kész, de még pihen

Illés Károlytól azt kérdeztük, mi az oka annak, hogy bár csaknem fél éve megtörtént a próbaüzem, a hárommilliárdos beruházás azóta is áll. Megtudtuk, hogy az üzemeltetés feltételei még nem teljesen tisztázottak. Ennek oka, hogy amikor a beruházásra pályáztak (beleértve minden felsorolt projektelemet), egészen más volt a jogszabályi környezet. Azóta a hulladékos törvényeket többször átszabták, így újra le kell tenni az üzemeltetés feltételeit, mégpedig úgy, hogy az az uniós pénzek felhasználása felett őrködő irányító hatóságnak is megfeleljen. Ez az év végére várható. Akkorra zárul a projekt, egy hulladékudvar létesítése is most ért a finisbe. A pályázatban előírt határidőt tartani tudják.

Jó, ha nullszaldós lesz

A válogató próbaüzemét már májusban megtartották – tudtuk meg Bauer Arnoldtól, a Müllex ügyvezetőjétől. Akkor tíz munkás, két gépkezelő és egy vezető dolgozott itt, de ha elindul a rendes üzem, akkor 18-35 fő kaphat itt munkát. A Müllexnek nagy tapasztalata van a hulladékválogatók üzemeltetésében, a sárvárit és a harasztifaluit is ők működtetik, ők kísérték végig a projekt szakmai megvalósítását, így a próbaüzemet is ők abszolválták. Kérdésünkre, hogy ez az óriási beruházás vajon mennyire lesz rentábilis, azt a választ kaptuk az igazgatótól, hogy nem lehet elvárás egy ilyen üzemtől a profitábilis működés, várhatóan nullszaldóra jön ki az eredmény.

A lényeg nem ez, hanem hogy a lerakókba minél kevesebb kerüljön a még hasznosítható hulladékból. (Papírból, fémből, műanyagból, elektronikai eszközökből.) Tehát a cél a környezet védelme, kímélése. A mérleg egyik serpenyőjében ez van, a másikban viszont a begyűjtés, feldolgozás költségei. Például csak az Őrségből 500 négyzetkilométerről kell mindössze 6600 ember után összeszedni a szelektált hulladékot.

Megtudtuk azt is, hogy a most átadott válogató kapacitásának egyharmadát teszi ki majd az ide érkező, feldolgozandó hulladék, de a lakossági szemléletformálás és a szelektív gyűjtés elterjedésének hatására felfutást prognosztizálnak. Szóba került a hulladékkezelő vállalkozásokat – mivel ezek önkormányzati kézben vannak -, a településeket is súlyosan érintő probléma, a hulladéklerakási díj is, amely miatt nem lehet a lakossági szemétgyűjtést gazdaságosan végrehajtani.

Ezen a problémán azonban a szelektív kezelés sem változtat érdemben. Mint az igazgató megjegyezte, az újrahasznosítható hulladék töredéke annak a mennyiségnek, ami a szeméttelepekre kerül. Jogszabályi változást remélnek – épp most van a kormány előtt a szakma javaslata.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.nyugat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: