fbpx

Kreatív lakossági pályázatok a Körös-szögben

A „Körös-szögi Kistérség Hulladékgazdálkodási Rendszerének továbbfejlesztése” című KEOP Projekt keretében két pályázat kerül kiírásra a hulladék-megelőzés és a környezeti fenntarthatóság jegyében diákok, illetve a térség lakosai számára értékes nyereményekért!

Az elkövetkező évek egyik nagy fejlesztésébe vágott bele a Körös-szögi Kistérségi társulás azzal a pályázattal, ami segíteni fogja a környéken élő 40.000 ember hulladékgyűjtési szokásainak javítását, a városgazdálkodás és a közszolgáltatók teljes infrastruktúrájának modernizálását. A technológia azonban mit sem ér, ha ehhez nem társul környezettudatosság és a környezetért tenni akaró lakossági motiváció! A Körös-szögi Kistérség Hulladékgazdálkodási Rendszerének továbbfejlesztése keretében az ősz során az érintett települések lakosai (Csabacsűd, Szarvas, Gyomaendrőd, Kondoros, Kardos), valamint diákjai két pályázaton is indulhatnak, amelyek célja a térségben élők érzékenyítése a környezetvédelmi, azon belül elsősorban a hulladékos problémák iránt, figyelmüket a jó gyakorlatokra és a pozitív viselkedésmintákra irányítva.

Hulladékböjt
Problémamegoldó csoportos pályázat körös-szögi közép-, és főiskolás diákok részére!

A jövő generációjának komoly szerepe lesz abban, hogyan alakítjuk Földünk és az emberiség sorsát! A 4-5 fős kreatív csapatok egy helyi hulladékproblémával és annak megoldási lehetőségeivel pályázhatnak, feltérképezve az érintettek körét, a megoldásban segítségükre levő szervezeteket, illetve a megoldást gátló tényezőket.

A felhívásra olyan projekteket várnak a szervezők, amelyek a környezeti fenntarthatóságot, ezáltal az éghajlat védelmét szolgálják, különös figyelmet fordítva a hulladék-megelőzésre.

Néhány lehetséges példa: szerves hulladék eltérítése a hulladéklerakótól; átfogó szelektív hulladékgyűjtési-, és hulladék-megelőzési rendszer bevezetése; illegális szemétkupacok feltérképezése; stb.

A választott probléma megoldásának megvalósulási ideje nem kötött, akár több éves lefutású is lehet. A konkrét lépéseket és eredményeket a zsűri extra pontokkal értékeli.

Minden érvényes nevezést beadó csapat elismerő oklevélben és ismeretterjesztő kiadványokban részesül, korosztályonként a 2 legjobb projekt csapattagjai pedig részt vehetnek egy egynapos természetvédelmi programhoz köthető tanulmányúton.

Jelentkezés 2015. szeptember 20-ig!

A pályázat részletei itt olvashatók: http://szelektiv.korosszog.hu/esemenyek/palyazatok/

Jó lesz az még valamire!

Kreatív pályázat hulladék anyagokból készült hasznos használati tárgyak készítésére körös-szögi lakosok részére!

Az Ön otthonában is keletkeznek feleslegessé, hulladékká váló anyagok, amik már pont nem jók semmire, de azért kidobnia sincs szíve az embernek? Már gyermekként is irigyelte a nagyapját, aki látszólag használhatatlanná vált eszközökből csiholt valami akár teljesen újszerű és ráadásul hasznos tárgyat?

Készítsen újrahasznosított alapanyagok felhasználásával hasznos használati tárgyat, bútort vagy egyéb kreatív, ám mindenképp praktikus tárgyakat! A legjobb használati tárgyakat az október 9-21 között Szarvason megrendezésre kerülő Hulladékból Termék Kiállításon bemutatásra kerülnek!

A legjobb használati tárgyak készítőit Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark családi belépőjeggyel, Körös-Maros Nemzeti Park – A természet szigetei c. könyvvel, békésszentandrási öko-csomaggal, CIRRhopp ajándékutalvánnyal és Zöldellő egyház c. könyvvel jutalmazzák.

Jelentkezés 2015. szeptember 30-ig!

A pályázat részletei itt olvashatók: http://szelektiv.korosszog.hu/esemenyek/palyazatok/

További információ:

Kump Edina

környezeti nevelő, kutató

Körös-szögi Kistérség Hulladékgazdálkodási Rendszerének továbbfejlesztése

KEOP-1.1.1/C/13-2013-0043

korosszog@okopack.hu

www.szelektiv.korosszog.hu

https://www.facebook.com/korosszog

Forrás: http://www.gyomaendrod.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: