fbpx

Terepszemlét tartottak a regionális hulladéklerakó építőtelepén

Épül a gyergyóremetei hulladéklerakó, a munkálatok a tervezett ütemben haladnak – állapította meg sajtótájékoztatóval egybekötött terepszemléjén Borboly Csaba és Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának elnöke, illetve alelnöke április 27-én, hétfőn.
A Hargita megye integrált hulladékgazdálkodási rendszere című projekt megvalósítására az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Környezeti Szektoriális Operatív Program 2007–2013 révén nyert támogatást Hargita Megye Tanácsa, a több tíz millió euró értékű pályázat lebonyolítása során, 2015. november 30-ig a megyében az egész hulladékgazdálkodási folyamatot újraépítik, kezdve az összegyűjtéstől a végső lerakásig.
Barti Tihamér elmondta, a termőtalaj eltávolítása után elkezdődött az ásás, és remélhetőleg tartani tudják a határidőket, a beruházónak pedig biztosítják az odavezető út megfelelő minőségét. Az alelnök azt is közölte, hogy a héten még két építkezési engedélyt szeretnének kiadni további két munkálatra: a szelektív hulladékgyűjtő udvarokra és a meglévő hulladéktárolók bezárására.Borboly Csaba szerint a legfontosabb az, hogy a munkálatok jó ütemben haladnak, és arra kell törekedni, hogy a projekt nyomán a lakosság számára megfizethető szolgáltatást vezessenek be, „ne idegenek mondják meg, mennyit kell fizetni a hulladék elszállításáért”. A megyeelnök méltatta a község szerepét, pozitív hozzáállását a beruházás megvalósításában, és hangsúlyozta, hogy a környék, a természet védve van ezáltal.
– Dolgozunk azon is, hogy a Remete felé vállalt további ígéreteinket teljesíteni tudjuk, hisz a község vállalást tett a megyéért, és a megye is felelősséget vállal a községért ebben a projektben – jelentette ki a megyeelnök, aki ismételten azzal a kéréssel fordult a kivitelezőhöz, hogy helybelieket foglalkoztasson. Hozzátette, arra is keresik a megoldást, hogy a hulladékelszállítási díj más legyen a községben, mint a megye többi részén, és a haszonjáradékból is részesüljön Remete. Nem mellékes az sem, hogy a működtető cég helyben adózik majd, jegyezte meg.

A sajtótájékoztatón részt vett Laczkó-Albert Elemér polgármester és Zólya László projektmenedzser is. A községvezető elmondta, örül, amiért jól együtt tudnak működni az építővel, és minden lépésről konzultálnak.
Szó esett a terelőút megépítéséről is. Ditró, Remete és Szárhegy létrehozott egy közösségi fejlesztési társulást (ADI), amely révén pályáznának a 2015–2020-as európai uniós támogatási időszakban. A terelőút megépül a hulladéklerakó tartozékaként, hangzott el.

Mint arról már beszámoltunk, a projekt keretében Gyergyóremetén megépül az EU követelményeinek megfelelő, végleges hulladéklerakó állomás első cellája. A beruházás szerződött értéke 24 720 000 lej. Ugyanezen a helyszínen létesül egy szelektív hulladékválogató, illetve egy komposztálóállomás, amelynek szerződött értéke 33 498 093 lej. További részletek a mellékelt dokumentumban.
  A cikk eredetiben itt olvasható: http://csikirmdsz.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: