fbpx

Közmeghallgatást tartanak hétfőn a cementgyár újraindítása ügyében

Új gyár indítását tervezik a 2011. óta nem üzemelő cementgyár területén a rendelkezésre álló berendezések és eszközök felújítása, illetve új berendezések beépítését követően – írja a minap.hu.

cementgyar_140415_vcs_10.jpg

Kálmán János az áprilisi sajtótájékoztatón; fotó: Végh Csaba

A nagy múltú gyár tulajdonlása kapcsán 2010-ben született jogerős ítélet, melyben a bíróság a HCM 1890 Hejőcsabai Cement-és Mészipari Kft. javára döntött. A korábbi üzemeltető Holcim ugyan nem adta át a területet, viszont a gyártással felhagytak és a berendezéseket szlovákiai telephelyükre szállították át. A HCM 1890 Kft. 2014. április 8-án került birtokba, és ügyvezetője Kálmán János eltökélt abban, hogy újraindítsa a gyárat. Akkori sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy 250-300 dolgozóval, évi egymillió tonna cement gyártását tervezi. Elkészültek a tervek, amely alapján most egységes környezethasználati engedélyt kértek a környezetvédelmi hatóságtól.

A dokumentumokból kiderül, hogy az újrainduló gyár naponta 4200 tonna cementet gyártana két kemencében. Ehhez a nagykőmázsai mészkőbányából évente több mint 2 millió tonna mészkőre van szükség. Évente 55 ezer tonna alternatív, nem veszélyes hulladék tüzelőanyag felhasználását is tervezik, ez közel 15 ezer tonna gumiabroncs elégetését jelenti. Emellett évente140 ezer tonna alternatív alapanyagot is felhasználnának.

A klinker két négyfokozatú, száraz eljárású polysius rendszerű forgókemencében készülne. A cementgyártáshoz szükséges mészkövet a Miskolctapolca fölötti bányából a meglévő szalagpályán-, az agyagot, homokot a csoznyatetői agyagbányából közúti szállítással tervezik az üzembe juttatni. Az egyéb alap- és segédanyagok beszállítása közúton tervezett. A hasznosítani kívánt salakok beszállítása közúton vagy vasúton, az erőművi pernye beszállítása vasúton történne.

Az újrainduló cementgyár közvetlen hatásterülete Miskolc mellett Kistokaj és Mályi településekre terjedne ki.

Az eljáráshoz szükséges közmeghallgatást 2015. április 20-án hétfőn, 16 órától tartják Miskolcon a polgármesteri hivatal közgyűlési termében, a Hunyadi utca 2. szám III. emeletén.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://minap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: