fbpx

Eljárást indítottak a zuglói hulladéklerakóban keletkezett tűz miatt

Hivatalból eljárást indított közveszélyokozás miatt a XIV. kerületi rendőrkapitányság a csütörtök hajnalban egy illegális szemétlerakóban keletkezett tűzzel összefüggésben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI megkeresésére.

Bognár Kinga elmondta: a kerületi rendőrkapitányság csütörtök hajnalban döntött az eljárás megindításáról. Azt is vizsgálják, hogy a közveszélyokozáson kívül történt-e más bűncselekmény is – tette hozzá.

A XIV. kerületben, a Rákospatak utcában csütörtök kora hajnalban keletkezett tűz egy szeméttelepen, ahol három-négy méter magas, összehordott háztartási hulladék gyulladt meg több mint ötszáz négyzetméteren.

Karácsony Gergely (PM), Zugló polgármestere aznap környezetkárosítás, közveszélyokozás és a hulladékgazdálkodás megsértése miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A MÁV-tól bérelt területen lévő illegális lerakónál nem először volt tűz, az önkormányzatnak azonban nincsenek hatósági eszközei, hogy megszűnjön a telep – közölte a polgármester.

Kanyó Ferenc tűzoltósági főfelügyelő elmondta: tavaly áprilisban is volt egy kiemelt tűzeset az illegális zuglói hulladéklerakónál, tűzvédelmi bírságot is kiszabtak. A tűz okát még vizsgálják, de várhatóan ismét bírságokat szabnak majd ki a hatóságok, és felszólítják a tulajdonost, hogy saját költségén takarítassa el a helyszínt – tette hozzá.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: