fbpx

Új autókkal bővült a MiReHuKöz járműparkja

Három új hulladékgyűjtő autóval bővült a MiReHuKöz gépjárműparkja, az indítókulcsokat csütörtökön adta át a sofőröknek Pfliegler Péter alpolgármester és Majoros Róbert, a vállalat ügyvezető igazgatója. Ezzel újabb lépést tett Miskolc a „zöld várossá” válás útján – írja a minap.hu.

uj_kukasauto_150409_fkcs_10.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Még 2014-ben hirdette meg a Vidékfejlesztési Minisztérium azt a pályázatot, amin Miskolc több mint 144 millió forintot nyert el a Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása című pályázatával. Száz százalékos támogatás mellett az összegből három új hulladékgyűjtő gépjárművet vásárolt a MiReHuKöz Nonprofit Kft.

uj_kukasauto_150409_fkcs_1.jpg

Pfliegler Péter és Majoros Róbert

– A kormány nagy figyelmet fordít arra, hogy a közszolgáltatások a lehető legolcsóbbak legyenek – emelte ki Pfliegler Péter az autók átadása alkalmával. Miskolc alpolgármestere felhívta arra is a figyelmet, hogy vállalásuk, a Green Cityhez való elkötelezettségük ezzel újra bizonyítást nyert, és az új járműveknek is köszönhetően tovább javul Miskolcon és további 36 településen a hulladék-közszolgáltatás minősége.

A MiReHuKöz ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, a közel 1 milliárd forintos pályázati keret közel 15 százalékát Miskolc nyerte el, ami mutatja: a város kitűnő anyaggal pályázott. Majoros Róbert egyúttal felhívta arra is a figyelmet, hogy csütörtök délelőtt fórumot rendeztek a Városházán a társasházi közös képviselők, valamint a lakásszövetkezetek elnökei számára. Az eseményen arról egyeztettek, hogy náluk is elinduljon a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, ami már esetükben is a sárgaedényes rendszerben történne.

uj_kukasauto_150409_fkcs_7.jpg

– A társasházak ugyanúgy, mint a családi házas övezetekben, térítésmentesen juthatnak hozzá a sárga szelektívhulladék-gyűjtő edényekhez, melyekbe a csomagolási hulladékot gyűjthetik – ismertette az ügyvezető igazgató. Majoros Róbert külön kiemelte végül: a társasházak részéről nagyon pozitív hozzáállást tapasztaltak a kérdésben. „Az itteni társasházak környezettudatos magatartása messze kiemelkedő az országban”, hangsúlyozta.

uj_kukasauto_150409_fkcs_8.jpg

A cikk eredetiben itt olvasható: http://minap.hu

One thought on “Új autókkal bővült a MiReHuKöz járműparkja

  • 2015/04/17 at 11:16
    Permalink

    Néhány érdekes adat a pályázatról:

    A pályázat 2013. évi Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása címen futott, 2013. utolsó napjaiban történt a kiírásról döntés, a keretösszeg 428 592e Ft-ról néhány napon belül 1 085 648e Ft-ra nött.

    A pályázat forrása a hulladéklerakási járulék volt.

    célterületek:
    1. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj kompenzációja,
    2. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás fejlesztéséhez szükséges eszközvásárlás,
    3. a hulladékgazdálkodási közszolgáltató magántulajdonban lévő tulajdonosi részének felvásárlása és
    4. a hulladék hasznosítására vonatkozó országos célok teljesítéséhez szükséges beruházás, technológiai fejlesztés támogatása.

    Ugyanakkor pl. az akkori OHÜ honlapján már mint A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás zavartalanságának biztosítása érdekében kiírt pályázat jelent meg. A pályázó 521 települési önkormányzat és társulás többsége úgy is értette, hogy a rezsicsökkentés kompenzációjáról van szó és az 1. célra pályázott.

    Nyerni azonban csak 25 pályázó nyert, mind a 2. céllal, 21-en az igényelt teljes összeget.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: