fbpx

8,431 milliárd forintból fejlődhet a főváros hulladékgazdálkodása

Uniós támogatásból folytatódik a fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése és fejlesztése. A Széchenyi 2020 program keretében, KEOP-projektként, uniós és állami társfinanszírozással valósul meg a projekt, melynek egy logisztikai központ is a része – írja a logisztikama.hu.

A fejlesztés elsődleges célja a fővárosban keletkező hulladék korszerűbb feldolgozása és az újrahasznosítás arányának további növelése a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével, valamint a lakosság környezettudatosságának növelése. A beruházás további célja, hogy a főváros hulladékgazdálkodási rendszere – a már bevezetésre került korábbi fejlesztésekre építve például a fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés – tovább fejlődjön a hosszú távú fenntarthatóság elősegítése érdekében – olvasható az Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF) által a projekt lényegéről készített összesítésében.
A projekt egyébként már zajlik is, s számos elemből áll, amelyek közül néhányat bemutatunk.

Jönnek az Újrahasználati Központok

Két Szemléletformáló és Újrahasználati Központ épül 2015. őszi átadással, a XV. és a XVIII. kerületben. A létesítmények elsődlegesen hulladékudvarként, valamint nyugati mintán alapuló Újrahasználati Központként fognak üzemelni, ahol a szelektíven gyűjtött hulladékok leadása mellett azok a tárgyak, használati eszközök cserélhetnek gazdát, amelyek tulajdonosaik számára már nem képviselnek értéket, ugyanakkor más számára – akár javítás után – még felhasználhatóak. Emellett a létesítmények helyszínt biztosítanak szakmai konferenciáknak, bemutatóknak, edukációs foglalkozásoknak is, amelyek során a modern hulladékgazdálkodás rendszere és folyamata mutatható be az érdeklődőknek.

Válogató-előkészítők

Forrás: FKF

A projekt keretében két válogató-előkészítő mű létesül a X. kerületben, a szelektíven begyűjtött hulladékok utóválogatására. Az ebben az évben megépülő Ezüstfa utcai „Nagy” válogatómű előkészítő évi 40 ezer tonna szelektív hulladék feldolgozására lesz képes. A BUFA Kft. Kozma utcai telephelyén létesített „BUFA” válogatómű próbaüzeme 2014. december 29-én sikeresen zárult és megkezdte az üzemszerű válogatási munkát, 2 műszakban, műszakonként legalább 14 fogvatartottal.
Mechanikai előkezelő üzemmel egészül ki a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ (PRHK). Az évi 150 000 tonna kapacitású Mechanikai előkezelő üzemnek köszönhetően csökkenthető az anyagában hasznosítható hulladékok lerakásának aránya, és növelhető a hasznosítható hulladékok feldolgozásának hatékonysága. A Mechanikai előkezelő üzem segítségével az égetőművekben hasznosítható magas fűtőértékű haszonanyagot válogatják ki a vegyesen gyűjtött hulladékból.

Gázhasznosító rendszer

Szintén a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ területén, pályázaton kívüli finanszírozásból valósul meg 2015. év végére egy gázhasznosító rendszer. A fejlesztés célja a lerakott hulladék lebomlása során keletkező közel 1200 m3/h depónia gáz energetikai hasznosítása.  Mindezt egy 2 MW teljesítményű gázmotor teszi lehetővé. A megtermelt villamos energia fele a teljes telephely áramellátását biztosítja, a másik felét az országos hálózatba visszatáplálva értékesítik.

Logisztikai Központ is épül

Forrás: FKF

Budapest Főváros Önkormányzatának XVIII. kerület Ipacsfa utcai ingatlanán épül a Logisztikai és Szolgáltató Központ, amelynek legfontosabb feladata, hogy a hulladéklerakóktól és az égetőműtől távol eső kerületrészekből összegyűjtött kommunális hulladékot fogadja, és tömörítős technológia segítségével zárt konténerbe préselje. A konténerbe préselt hulladékot nagyobb kapacitású, pótkocsis szállító járművek juttatják a hulladéklerakó területére. Mindez jelentősen javítja a jelenlegi hulladékszállítási rendszer hatékonyságát, így csökken az utak leterheltsége és a járművek okozta káros anyag kibocsátás. Az átrakóállomás két műszakban üzemel majd 110 000 t/év kapacitással.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.logisztikama.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: