fbpx

Bővül a szelektív gyűjtés Kaposváron

Kaposvár polgármesterének közlése szerint a város idei költségvetése is a teljes foglalkoztatás elérését szolgálja; a cél az, hogy 2020-ig valósítsák meg a piaci értelemben vett teljes foglalkoztatottságot.

    Szita Károly (Fidesz-KDNP) az önkormányzat idei, csaknem 11,7 milliárdos költségvetésének csütörtöki tárgyalásakor, az előterjesztéshez fűzött szóbeli kiegészítőjében a helyi termékeket előállító élelmiszergazdaságra, a gépiparra és a turizmusra alapuló munkahelyteremtés, valamint a közmunkaprogram folytatása mellett a kiemelt célok között említette a közbiztonság erősítését, a megújuló energiák hasznosítását és a szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztését.
    Jelezte: 2015 az uniós pályázatok előkészítésnek, illetve írásának az éve lesz, melyre 50 millió forintot különítettek el.
    Az előbbivel megegyező összegű önrészt biztosítanak közmunkaprogramra – a gyógynövénytermesztés mellett erősíteni szeretnék a zöldségtermesztést -, melynek keretében reményei szerint az elmúlt évihez hasonlóan, az idén is több mint félezer embernek tudnak munkát adni – mondta a polgármester, hozzátéve: az elmúlt év hasonló időszakához képest jelentősen csökkent a munkanélküliek száma, “de még mindig sokan vannak, akik munkával akarnak kenyeret keresni, és nem segélyből akarnak megélni”.
    Szita Károly az idei tervekről szólva közölte: a Kaposvári Egyetem konzorciumi vezetésével élelmiszeripari klasztert alakítanának ki. Ennek keretében a külföldről behozott termékekkel versenyképes, egészséges helyi élelmiszereket állítanának elő, amelyeket a közétkeztetésben használnának fel.
    Elmondta azt is, hogy folytatják az utak és a járdák felújítását – az előző két évben erre a célra 3 milliárd forintot költöttek, az idén 340 milliót fordítanak -, befejezik a közvilágítás korszerűsítését, amihez januárban 320 millió forintot nyertek el. A közbiztonság erősítése érdekében ugyancsak folytatják a közterületek bekamerázását. Egy tavaly megkezdett program keretében az első ütemben 88 millió forintból 75 kamerát szereltek fel, az idén 121 millió forintból pedig további 130-at.
    Szita Károly hangsúlyozta: az önkormányzat elkötelezett a megújuló energiák hasznosításában. Ennek figyelembe vételével a költségvetésben két 500 kiloWattos napelempark, továbbá hat intézménynél napelemes kiserőmű terve szerepel, amire várják a pályázati kiírást.  
    A polgármester jelezte továbbá, hogy a szeptemberre elkészülő új hulladékfeldolgozó telep próbaüzemét követően jövő januártól átalakul a szemétszállítás és a hulladékgazdálkodás Kaposváron. Az önkormányzat – egy most elnyert, egymilliárd forintnyi – pályázati forrásbólhulladékgyűjtő járműveket, lakossági használatra hulladékgyűjtő edényeket és komposztládákat vásárol, valamint a lakótelepeken még több helyen lesz lehetőség a kommunális hulladék szelektív gyűjtésére.

Forrás: MTI

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d blogger ezt szereti: