fbpx

Hangyaszorgalommal szelektálnak

Megmozgatta Miskolc és a régió általános és középiskolásainak fantáziáját a környezetvédelem, a hulladékok keletkezésének, kezelésének problémaköre, hiszen több mint kétszáz pályázat – rajzok, kisfilmek, műalkotások – érkezett be a Miskolc Térségi Konzorciumhoz. A legjobb pályaműveket díjjal ismerték el, sőt ki is állították a polgármesteri hivatal aulájában.

valogatnijo_141118_vcs_08.jpg

Fotó: Végh Csaba

Az aulában december 2-áig megtekinthető kiállítás anyagát a Miskolci Térségi Konzorcium által meghirdetett pályázatok legjobban sikerült alkotásai adták. A szervezők rajzokat két – alsó és felső tagozatos diákok számára kiírt – kategóriában vártak, de lehetett pályázni rövidfilmekkel, videókkal, és kiírták a „Hulladékból műalkotást” című pályázatot is.

valogatnijo_141118_vcs_01.jpg

A keddi ünnepélyes eredményhirdetés és kiállítás-megnyitó alkalmával F. Nagy Zsuzsanna, az Ökológiai Intézet Alapítvány munkatársa megköszönte, hogy ilyen sokan pályáztak Miskolcon és a régióban. Örömét fejezte ki amiatt is, hogy ennyien elmélyültek a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés témakörében, hiszen – mint F. Nagy Zsuzsanna is kiemelte – fontos, hogy minél fiatalabb korban elkezdjenek tájékozódni az emberek környezetük védelmét illetően.

Mint ismeretes, ezekben a napokban is zajlik, és 2015 tavaszára teljesedik ki az a környezetvédelmi fejlesztési program, amelynek keretében a hulladékgazdálkodási rendszer korszerűsödik Miskolcon és vonzáskörzetének 36 településén. A „Miskolc és térsége települési szilárdhulladék-kezelési rendszerének továbbfejlesztése” című program fő célja a lerakott hulladék mennyiségének csökkentése – így annak legfontosabb eszköze a hulladékok szelektív gyűjtése. A cél megvalósítása érdekében a program által érintett települések családi házas övezeteiben teljeskörűen elindul a házhoz menő szelektív gyűjtés, illetve Hejőpapiban mechanikai hulladék-előkezelő mű épül, amely a lakossági kevert hulladékokból energetikailag hasznosítható, illetve értékesíthető másodnyersanyagokat állít elő.

valogatnijo_141118_vcs_05.jpg

Pfliegler Péter köszöntőjében hangsúlyozta: válogatni jó, és szelektálni kell is, hiszen így tudjuk megőrizni a várost és végső soron a Földet. Az alpolgármester kiemelte: Miskolc „zöld városként” határozza meg önmagát, és ezt számtalan fejlesztéssel – gondoljunk csak a Zöld Nyílra, a geotermikus projektre, vagy éppen a konyhakert-mozgalomra, a kúszónövény-osztásra – is erősíteni tudja.

valogatnijo_141118_vcs_10.jpg

A diákok számára meghirdetett pályázatok annak a szemléletformáló kampánynak a részei, amelynek révén a Térségi Konzorcium a fiatal korosztályok bevonásával szeretné fölhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, és a Miskolcon és környékén korszerűsítés alatt álló hulladékgazdálkodás jelentőségére, segítve a szelektív gyűjtés gyakorlatának elterjesztését.

A díjakat a Miskolc Térségi Konzorcium képviseletében Pfliegler Péter adta át. A díjazottak környezetbarát termékekre beváltható, értékes vásárlási utalványokat, illetve „háztartászöldítő” csomagokat kaptak. A további helyezések sorrendje és a díjnyertes alkotások awww.valogatnijo.hu honlapon tekinthetők meg.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://minap.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d blogger ezt szereti: