fbpx

El sem kezdték a hortobágyi méregtelep felszámolását

Hiába ígérte a kormány, semmit sem tett a balmazújvárosi méregtelep ellen. Kétezer tonna veszélyes hulladék szennyezi a környezetet Hortobágy határában.

A Balmazújváros határában januárban fölfedezett, kétezer tonna veszélyes hulladékot tároló „méregtelep” fölszámolásának ügyében az év eleje óta semmilyen érdemi hatósági döntés nem született. Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár ígérete ellenére a kormány erre a célra egy fillért sem adott, sőt az ügy nem is került a kormány elé.

A legelő állatok mögött a gyanús tároló
A legelő állatok mögött a gyanús tároló
Konyhás István

Azt sem tudni, hogy a központi költségvetésből vajon lesz-e három-négymilliárd forint az országban található mintegy háromszáz veszélyeshulladék-tároló semlegesítésére. A jelenlegi állás szerint a kormánynak januárban csak az volt a fontos, hogy a balmazújvárosi „méregtelep” ügyében megnyugtassa a közvéleményt, a probléma megoldása a botrány elültével már nem olyan sürgős.

A Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában, Balmazújváros-Lászlóháza térségében éveken át nem megfelelő körülmények között tároltak kétezer tonna rendkívül veszélyes vegyi anyagot, amely a szétmállott hordókból akadálytalanul folyt a földre.

Az akkor őrizetlen, lyukas kerítésű telepet tulajdonló cég, a budapesti Chase Coorporation Kft. felszámolás alatt áll. Az objektumra egy debreceni környezetvédő civil szervezet, a Terepszemle Stúdió hívta fel a figyelmünket, egyúttal közérdekű bejelentést tett a debreceni Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségen (Tiköfe), azonnali intézkedést kérve.

Az ügy óriási visszhangot keltett, januárban Illés Zoltán akkori zöldállamtitkár ellátogatott a hulladéktárolóhoz, s bejelentette: a január 22-i kormányülésen előterjeszti a hortobágyi telep ügyét, ugyanis a fölszámolása 350-360 millió forintba kerül, s erre állami forrásokon kívül egyelőre nincs más fedezet. Azt is elmondta: három-négymilliárd forintot kellene elkülöníteni a balmazújvárosihoz hasonló, mintegy háromszáz tároló fölszámolására.

Azóta azonban ebben az ügyben érdemi lépés nem történt. Márciusban megkérdeztük a szaktárcát, miért nem tárgyalta az ügyet a kormány, mire azt a választ kaptuk, hogy az előterjesztés elkészült, csak még nem került a kabinet elé. Újra megkerestük a tárcát, mire a Földművelésügyi Minisztérium ezt válaszolta: nincs fejlemény, „az előterjesztés elkészült, amint a koncepció végleges lesz, a kormány elé kerül”.

A napokban megkerestük a debreceni Terepszemle Stúdiót, amelynek elnöke, Veres Hajnalka azt mondta: voltak bejárások, s Illés államtitkár utasította Kelemen Bélát, a debreceni zöldhatóság vezetőjét, hogy adják át az összes olyan irat másolatát, amely az említett budapesti kft. kapcsán keletkezett.

Hozzátette: ehhez képest az egyesület nem kapta meg a kért iratok másolatát, mindössze azt a „kötelezést” küldték meg, amelyben a telep körbekerítésére adtak utasítást. Veres Hajnalka szerint ez két dolgot jelenthet: a hatóság vagy tovább szabotálja az ügyféli jogállásukat, vagy január óta semmilyen intézkedés – ellenőrzés, hulladékelszállítás – nem történt a méregtelep felszámolása kapcsán. Közölte: még egyszer felszólítják a hatóságot, hogy adja ki az iratokat, s ha ennek nem tesz eleget, akkor bírósági úton szereznek érvényt kérésüknek.

Igaz, ami a zöldhatóság „elmaradt” tájékoztatását illeti, némiképpen menti a helyzetet, hogy a debreceni Tiköfe nem hozott semmilyen hatósági döntést az ügyben, így nem volt miről tájékoztatnia. Kelemen Béla, a zöldhatóság vezetője megkeresésünkre azt válaszolta: „Nem született olyan hatósági döntés, amelyről a Terepszemle Stúdiót mint ügyfelet tájékoztatni kellett volna.” Hozzátette: az egyesületet tájékoztatták, hogy az ügyfélként történő iratbetekintésnek, a dokumentumok másolásának milyen jogszabályi lehetőségei vannak, de a Terepszemle Stúdió a felkínált lehetőségekkel sem akkor, sem azóta nem élt.

A Terepszemle Stúdió erre úgy reagált: a törvény szerint „az iratbetekintés során az arra jogosult másolatot, kivonatot készíthet, vagy másolatot kérhet, a másolatot és a kivonatot a hatóság kérelemre hitelesíti”. S mivel az egyesület az összes anyagról másolatot kért, nem volt értelme az iratbetekintésnek.

A civil szervezet egyúttal újabb érdekességet hozott tudomásunkra: mint mondták, a debreceni Tócó-lakótelep és az ipari park között található egy hulladéktároló, amely ugyanolyan fokozottan veszélyes anyagokat tartalmaz, mint a Balmazújváros melletti, sőt tudomásuk szerint ez is az említett budapesti Chase Coorporation Kft. tulajdonában van.

Szerintük ezt a méregtelepet is mielőbb fel kellene számolni, hiszen a közvetlen közelében fúrott kút és legelő van, sőt az ingatlan mellett egy tehéncsorda legelészik. Mint mondták, jobb az elővigyázatosság: nem normális, hogy egy zsúfolt debreceni lakótelep és egy legelésző tehéncsorda mellett tárolnak vegyi anyagokat és mérgeket éveken át.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://nol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: