E-hulladék: hova hajítsam?!
Vállalatvezetőként eszébe ne jusson, hogy lomtalanításkor egy-két markos sráccal lehordatja a sarokra elhasznált, tönkrement stb. számítógépeit, monitorait, mobiltelefonjait. Környezettudatos cég engedéllyel rendelkező hulladékgyűjtőt hív. Erre törvény is kötelezi.
A nagyvállalatoknál már mindennapos rutin, hogy feleslegessé vált elektronikai berendezéseiket – pláne nagyobb mennyiségben – nem a kukába dobják, hanem elszállíttatják. Az ilyen típusú hulladékgazdáknak rendszerint kiépített kapcsolatuk, szerződésük van egy hulladékkezelővel. Nem biztos, hogy egy kisvállalkozás, esetleg közepes cég tisztában van kötelezettségeivel. Pedig a kidobásra ítélt elektronikai eszközök veszélyes hulladéknak számítanak.
Elrettentő példaként álljon, hogy a világban – ráadásul a fejlettebbik felében – úgy szabadulnak meg illegálisan az e-hulladéktól, hogy az elszállítás útja egy fejlődő országban ér véget. Ott bizony szakszerűtlen körülmények között, egészségre veszélyes módon bontják és nyerik vissza a nyersanyagokat, sokszor fiatalkorúak dolgoztatásával.
Periódusos rendszerben gondolkodnak
Egyre növekvő mennyiségben lepik el a piacot – legalábbis lepték el a gazdasági boom idején, most már kevésbé – elektromos és elektronikai berendezések, amelyek üzleti tevékenységeink során hulladékká válnak. E hulladékfajtára a rendkívül változatos anyagösszetétel jellemző: a periódusos rendszer elemeinek majd fele megtalálható bennük. A többnyire újrahasznosítható fémek (vas, alumínium, réz, arany, ezüst) mellett szinte mindig tartalmaznak mérgező anyagokat (ólmot, kadmiumot, higanyt, berilliumot stb.) Ezek szakszerűtlen kezelés esetén a környezetbe jutva tartós egészségi és környezeti károkat okozhatnak.
| E-hulladék pénzek |
| A környezetvédelmi termékdíjból 2012-ben bruttó 72 milliárd forint folyt be az államkasszába. Ebből a forrásból a kormány 2012-ben bruttó 13,52 milliárd forintot hagyott jóvá az OHÜ részére szakmai feladatai ellátására, valamint további 1,2 milliárdot működési költségei fedezésére.
2013-ban a pályázatokon kiosztható összeg 12,6 milliárdra csökkent. |
A veszélyt felismerve az Európai Unió más tagországaival együtt Magyarország is önálló jogszabályban rendelkezett az e-hulladékok gyűjtéséről és kezeléséről. A jogszabály kimondja, hogy a hulladék tulajdonosának gondoskodnia kell a leadásról az erre kijelölt gyűjtőhelyen vagy hulladékkezelő létesítménynél. A begyűjtés, hasznosítás és ártalmatlanítás pedig a gyártó, illetve a forgalmazó kötelessége.
Nem vág profilba
Ám mivel a gyártók és forgalmazók profiljába nem tartozik bele a hulladékkezelés, régebben az volt az általános eljárás, hogy koordináló szervezeteket hoztak létre erre a célra. Ezek nonprofit társaságok voltak, s a piacon egymással versenyezve, termékkilogrammonként bizonyos díjat kértek a hozzájuk csatlakozott forgalmazóktól a feladat elvégzéséért. A forgalmazók ma a leadási kötelezettséget termékdíj-fizetéssel teljesítik. A hulladékkezelést a 2012-ben létrehozott Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) pályázati kiírása alapján szerződött hulladékkezelő intézmények végzik.
2012 előtt öt nonprofit kft tevékenykedett az e-hulladékkal kapcsolatosan, ám ezek a szervezetek a jelenleg hatályos jogszabály alapján már nem foglalkozhatnak ezzel – kivéve a nem termékdíj-köteles berendezések (például bojlerek, lámpatestek, fénycsövek) hulladékát – mondja Kovács Árpád László, az Elektro-Waste ügyvezetője. A fennmaradt egy-két nonprofit kft kizárólag ezek gyűjtését és hasznosítását végezheti, igen minimalizált tevékenységgel – ugyanis ma már alig van termékdíjmentes elektronikai árucikk Magyarországon.
Engedélyesek és kóklerek
Nem kell megijednie a vállalati környezetvédelmi felelősnek ezektől a bonyolultnak tűnő szabályoktól, de nem árt némi háttér-információ a rendszer működéséről. A lényeg, hogy az e-hulladékot vigyék el és szakszerűen kezeljék.
Az e-hulladékkezelés szabadon végezhető, de engedélyhez kötött tevékenység. Nagyon fontos tehát, hogy az cég, amelynek leadjuk e-szemetünket, rendelkezzen legalább begyűjtési engedéllyel, de jobb, ha a kezeléshez is van passzusa – hívja fel a figyelmet Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling e-hulladék üzletágának vezetője. Ezért az első dolog az legyen, hogy elkérjük az engedélyt!
| Egyszer szennyez, kétszer fizet |
| Az OHÜ a támogatás mértékét úgy számolja ki, hogy figyelembe veszi a begyűjtés és feldolgozás költségeit, s ezt összeveti a hulladék értékével (a kinyert anyagok továbbértékesítéséből származó bevétellel).
Tihanyi Ervin szerint a kezelési támogatás az e-hulladékok többsége esetében elegendő, de azért van olyan féleség, amelynek feldolgozása veszteséges. Ilyenkor pénzt kell kérni a hulladék tulajdonosától – azaz a leselejtezett berendezések utolsó (céges) felhasználójától. Aki minden bizonnyal már nem emlékszik arra, vagy nincs tudatában, hogy a készülék megvásárlásakor egyszer már befizette az árucikk árába épített és a hulladékkezelést elvileg fedező termékdíjat. Mégpedig a gyártó helyett, annak reményében, hogy majd térítésmentesen veszik át veszélyes, elektromos szemetjét. |
Mivel a hulladékkezelés piaci tevékenység, pénz kérhető érte. Tehát ne hívjuk ki az interneten először elénk bukkanó szállítót, mert érdemes több céggel is érintkezésbe lépni a feltételek tisztázása váljából.
Az OHÜ-vel szerződött, így a hatóságtól pályázati támogatást húzó kezelők általában csak a fuvarért és a rakodásért kérnek némi pénzt (közeli helyszín és kis mennyiség esetén még ezt sem), egyébként térítésmentesen veszik át az e-lomot. Bár ez sem szentírás, esete válogatja. Nem válogathat viszont a kiselejtezett eszközök között, mindent el kell vinnie.
Az az engedélyes cég viszont, amely nincs leszerződve az OHÜ-vel, általában mind az átvételért, mind a szállításért kér pénzt. Ez nem földhözvágó összeg, kilogrammonként néhány tíz forint. Az engedélyesekben megbízhatunk, hiszen minden kilogrammról be kell számolniuk a hatóságnak, hogy hová tették. Sőt időnként kemény ellenőrzést is kapnak, úgyhogy megnyugodhatnak a környezettudatos hulladékgazdák.
Óvakodni kell viszont a magukat utcai plakáton, szórólapon, esetleg „low profile” weboldalakon hirdető hulladékkezelőktől, mivel ezeknek se gyűjtési, se kezelési engedélyük nincs. Azt mondják, ingyen elviszik a hulladékot, sőt pénzt is adnak érte. Mi lelkesen felhalmozzuk e-szemetünket, aztán megjön a buzgó begyűjtő, és rutinosan kiválogatja azt, amelynek nyersanyagra bontása neki megéri. A többivel csinálhatunk amit akarunk. Vagy mindent elvisz, de a számára felesleges alkatrészeket kidobja a kukába. (Esetleg a mienkbe…)
Ha cégünkben csak időnként keletkezik e-hulladék, akkor is csak egy-két darab, megtehetjük, hogy magánemberként visszük be például egy számítógép-kereskedőhöz. Itt át is veszik, de általában venni is kell valamit cserében. Van viszont olyan elektronikai áruházlánc is, ahol nem várnak ellentételezést, magánszemély bármit leadhat vásárlás nélkül is – meg kell kérdezni a vevőszolgálaton.
A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.itbusiness.hu