fbpx

10 hiba, amit elkövethet egy környezettudatos otthon építése során

Ha környezettudatosan akar építkezni, akkor mindenben arra kell törekednie, hogy a környezetre gyakorolt káros hatásokat minimálisra csökkentse.  
Az ökoház sokkal több, mint egy építési mód! Egy olyangondolkodásmód, ami (messze) túlmutat magán az építkezésen. Figyelembe veszi azt, ami az építkezés előtt volt és „folytatódik” az építkezés után is, a házban folyó mindennapi élet során.
Fontos, hogy minél kisebb legyen az épület ökológiai lábnyoma és ne befolyásolja károsan a meglévő ökoszisztémát. Manapság már léteznek azok a technológiák, amelyekkel ezek a szabályok teljes mértékben betarthatóak.
A freshome.com 10 pontban szedte össze azokat a hibákat, amiket egy ökoház építése során elkövethetünk. Mi kicsit kiegészítettük és „magyarítottuk” a javaslataikat 🙂
Házépítőknek és felújítóknak egyaránt ajánlott!

1. hiba: Nagyobb házat építünk, mint amire szükségünk van

Általános tapasztalat, hogy egy családi ház esetében sokkal nagyvonalúbban bánunk a négyzetméterekkel, mint például egy lakás vásárlásakor tennénk. Egy, a szükségesnél nagyobbra tervezett otthon tele van olyan terekkel (vagy akár csak sok apró felesleges négyzetméterrel!), amikre valójában nincs szükségünk, és nem is tudjuk kihasználni őket. Ezek csak az energiaszámlát terhelik, hiszen ugyanúgy ki kell fűteni, hűteni őket, mint a hasznos tereket,  feleslegesen növelik az építési költségeket  – ráadásul sok helyen (például mifelénk) még feleslegesen fizetünk utánuk területarányos ingatlanadót is. (Figyelem! Ezzel szemben tárolóhelyekből egy házban valahogy mindig kevés van!)

2. hiba: Nem gondolkozunk előre

Vajon mennyi ideig akarunk most tervezett házunkban élni?  10, 20, 30 évet? Vagy több generáción keresztül?
Alapvető hiba az, hogy sokan a jelenbeli igényeikre alapozva, a jövőbeli életvitelüket figyelmen kívül hagyva tervezik meg az otthonukat. Mi lesz, ha tovább gyarapodik a család (vagy éppen kirepülnek a gyerekek!)? Ha magunkhoz veszünk egy idősebb nagyszülőt, vagy ha hirtelen otthonról kezdünk dolgozni?
Ahogy egyre nagyobb időhorizontban gondolkodunk, egyre körültekintőbben kell megfogalmazni az elképzeléseinket és inkább a jövőnkhöz kell igazítani a házterveket.
Ezzel a témával bőségesen foglalkozunk az Építem a házam könyvsorozat I. kötetében!

3. hiba: Rosszul választunk építési telket

Hihetetlenül nehéz feladat kiválasztani a megfelelő méretű és elhelyezkedésű telket – miközben azt is nehéz eldönteni, hogy a telekház válasszunk házat vagy ház-elképzeléseinkhez telket.
Habár csodásan hangzik egy gyönyörű vidéki otthon az érintetlen természet lágy ölén, távol a zavaró szomszédoktól, messze az aszfaltos úttól az erdő szélén vagy éppen a domb tetején, de egy ilyen telken épülő ház sokszor súlyosan károsíthatja az ökoszisztémát: megzavarja az ott élő állatvilágot, majd teljesen kiszorítja azt, mivel az építkezés magával vonzza az infrastruktúra ottani telepítését. Az építkezésre tartó nehéz teherautók komoly károkat okozhatnak egy nem ilyen terhelésre méretezett úthálózaton – és még sorolhatnánk. (Csak egyetlen, ritkán felmeülő szempont: egy dombtetőre épült házhoz többnyire egy terepjáró-(szerűség) is dukál, mert enélkül a téli időszakban komlly gondok adódhatnak a megközelítéssel. Márpedig egy ilyen kocsi minden, csak nem öko…)
A telekválasztás egyéb fontos szempontjairól bővebben az Építem a házam könyvsorozat építkezés előkészítéséről szóló I. kötetében!

4. hiba: Nem lesz elegendő napfény a házban

Teljesen mindegy, hogy hol élünk, biztosítanunk kell, hogy elegendő napfény jusson be a házba. A fény energiával tölt fel bennünket és egy délután sokáig napfényes otthonban kevesebbet kell égetni a lámpákat is.
A ház építése során fontos, hogy a főbb helyiségek tájolása déli legyen.  (Ennek lehetőségére persze már a telekválasztásnál jó odafigyelni.) Ezzel a tájolással „automatikusan” nagyjából  10%-al lehet csökkenteni az energiafogyasztást. A déli oldalra nagyobb ablakokat  érdemes elhelyezni, de tanácsos azokat redőnyökkel vagy más árnyékolókkal felszerelni, amik védenek a nyári napsugarak ellen és velük saját elképzeléseink szerint szabályozhatjuk a szobákba bejutó fényt (és vele együtt a hőt).
nagyobb tömegű falszerkezetek nyáron késleltetik a meleg bejutását a lakásba, télen pedig – mint egy cserépkályha – a belső hő eltárolásában tudnak segíteni.
Ültessen fákat a déli oldalra természetes árnyékolónak.
A nyílászárók és árnyékolók kiválasztásában az Építem a házam III. kötete nyújt széleskörű (és olvasmányos!) segítséget!

5. hiba: Nem nézünk a felszín alá

Manapság divatos dolog környezetbarátnak beállítani szinte minden anyagot és technológiát. Érdemes azonban kicsit a reklámok, a szlogenek mögé nézni – bár ez kétségtelenül plusz időt és energiát igényel. Az építőanyagok és építési technológiák megítélésénél a teljes életciklust vegyük figyelembe: mennyi energiát emészt fel az illető anyag, termék előállítása, szállítása, beépítése – és majdani elbontása, hulladékként történő elhelyezése. Ezzel áll szemben, hogy az adott termék mennyi energiát képes megtakarítani beépítettsége közben.
Egy környezettudatos otthon építése során érdemes törekedni vegyianyag-mentes, újrahasznosított vagy természetes anyagok használatára, az alapoktól kezdve az építkezés minden területén.

               

6. hiba: Maga a kivitelezés nem környezettudatos

Ha csökkenteni akarja az ökológiai lábnyomát , akkor arra is  törekednie kell , hogy az építkezés során minél kevesebb felesleges hulladék keletkezzen.  A drágán előállított építőanyagoknak minél nagyobb részét használjuk fel – ez egyben a pénztárcánkat is kíméli.  Követeljük meg a mesterektől a pontos, precíz munkát. Minimalizálni kell az energiafelhasználást is az építkezés során és gondoskodjunk az építési hulladék megfelelő kezeléséről. (A konténer drága – és a vegyi hulladékok többsége nem is pakolható bele! -, de ez ne csábítson arra, hogy mindenféle, ki tudja mennyire szennyező hulladékot ássunk el a telken, esetéeg ilyet használjunk földfeltöltésre!)

7. hiba: Rövidlátóan takarékoskodunk a szigeteléssel

A legnagyobb energiamegtakarítás (hő)szigeteléssel érhető el.  Érdemes időt és pénzt szánni az optimális szigetelési vastagságok megtalálására, de jó iránymutatásul szolgálnak a szakmai szervezetek magyarországi ajánlásai is.  (Ezeket az Építem a házam könyvsorozat valamennyi kötetében bemutatjuk!)  A szigetelést egyszer kell jól megcsinálni, kellően nagy vastagságban elhelyezni, minden utólagos vastagság-bővítés jelentős plusz költséggel jár és számos hibaforrást rejt.  Nagyon fontos, hogy a házat körbevevő szigetelés (az ún. termikus burok) folytonos és egyenértékű legyen. Ha valahol elvékonyodik, ott hőhidakjöhetnek létre. A folytonosságot az alaptól kezdve a lábazaton, a falakon, az ablakokon és az áthidalásokon keresztül a födémekig és a tetőig biztosítani kell.

8. hiba: Rövidtávú megoldásokat választunk

Óriási pazarlás és a környezetterhelés szempontjából is káros, ha egy frissen elkészült házhoz néhány éven belül komolyan hozzá kell nyúlni, mert kiderül, hogy egyik-másik választott szerkezeti megoldás nem vált be, már néhány éven belül elavult.
Érdemes tehát elegendő időt szánni a felkészülésre a házépítés, házfelújítás előtt, hogy tisztában legyünk azzal, mit várhatunk el egy modern, környezettudatos háztól a XXI. század elején – és mit, az azt létrehozó szakemberektől.
Érdemes igénybe venni ehhez Az építő közösség szolgáltatásait – Építem a házam könyvsorozat,  havi rendszerességű, díjtalan Tervcafék,  blogok, szakemberajánló.

9. hiba:  Nem energiahatékony berendezéseket használunk

Amióta egyre több (háztartási) berendezésen tüntetik fel a közérthetőség jegyében a betűjelzéses osztályba sorolást (van, ahol már az A++ kategóriánál tartanak!), már nincs mentség a magas energiafogyasztású berendezések használatára.
háztartási berendezéseken túl (mint amilyen a hűtőszekrény, a sütő, a mosógép, a mosogatógép) kiemelt jelentősége van az időjárásfüggő vezérléssel ellátott, minél nagyobb hatásfokkal működő fűtési rendszer kialakításának és az energiatakarékos világítótestek beszerelésének.
A fűtési rendszer részét képező hőleadó eszközök kiválasztásánál érdemes tekintettel lenni arra, hogy egyes hőterjedési módok (például hősugárzás) esetében ugyanaz a hőérzet alacsonyabb fűtési hőmérséklettel elérhető. (A hőérzet összetevőiről is részletesen olvashat az Építem a házam I. kötetében.)
Mindenképpen érdemes megvizsgálni a megújuló energiák (napenergia, földhő, szél) használatának lehetőségeit.

10. hiba: Nem környezetbarát módon élünk az otthonunkban

Nem szabad elfelejteni, hogy a környezettudatos otthon fogalom egy borzasztóan összetett valami!
Mivel egy mai, modern házon szinte minden mindennel összefügg, így a házat magát egységes egészként kell megtervezni és megépíteni! Ez elsősorban az építész felelőssége, de szükség van hozzá a felkészült megrendelőre is. A mindenki által egységesen értelmezhető kiviteli terv alapkövetelmény.  A mégoly drága és jó, akár önmagában környezettudatosnak is számító részelemekből egyáltalán nem biztos, hogy összeáll egy jó ház!
A környezettudatosságnak ki kell terjednie magára az építkezési folyamatra – és a későbbi bentlakásra is!
A környezettudatos házat ugyanígy kell lakni is. A tisztántartáshoz törekedni kell például környezetbarát, minél inkább természetes anyagok használatára. Érdemes hasznosítani az esővizet és az ún. szürke szennyvizet, törekedni kell haszonnövények és kevesebb öntözést igénylő növények telepítésére a kertbe (a fű nem ilyen…), télen pedig érdemes inkább egy kicsit melegebben felöltözni odahaza, ahelyett, hogy feltekernénk a termosztátot. (A tippek – szerencsére – hosszan sorolhatók lennének.)

Olvassa rendszeresen blogjainkat és tartson velünk, hogy Ön is minél környezettudatosabb otthonban élhessen!

 

A képek forrása: www.freshome.com

 A bejegyzés eredetiben itt olvasható: http://epitemahazam.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: