fbpx

Kínában intézkedéscsomaggal szorítanák vissza a légszennyezést

Tíz pontot tartalmazó központi intézkedéscsomagot dolgozott ki a kínai vezetés, hogy az egyre nagyobb gondot jelentő légszennyezést csökkentsék – számol be a sina.com kínai hírportál.

    A kínai kormány által a hétvégén nyilvánosságra hozott dokumentum úgy fogalmaz, a kemény feladat végrehajtásához kemény intézkedések szükségesek. A légszennyezés növekedése Kínában hosszú távú és a jelenlegi trendek szerint a jövőben is súlyosbodó problémát jelent, amely minden korábbinál nagyobb társadalmi felháborodást okoz az országban. A helyzet javításához a kínai gazdasági szerkezet optimalizálása, valamint a környezetvédelmet illető innováció fokozása szükséges – áll a dokumentumban. 
    A kormány 2017 végéig a bruttó hazai termék egy egységére jutó kibocsátást legalább 30 százalékkal csökkentené a leginkább szennyező iparágakban. Ezek az ágazatok – egy korábbi, februárban kiadott központi értékelés szerint – mindenek előtt a vas- és acélipart, a vegyipart, a cement, a színesfém és a hőenergia területeit fogják le. 
    A központ emellett az új beruházások környezetvédelmi hatásainak fokozott felmérését kéri a helyi kormányoktól. Az előírásoknak nem megfelelő projekteknek nem járhat állami hitel, elkészültük esetén pedig kizárnák őket a közszolgáltatásokból való részesedésből – áll a tíz pont között. A kormány a környezetet károsítók szigorú megbüntetését is újra előírja. A jövőben a súlyosan légszennyezett napokon, illetve hosszabban tartó időszakokban a helyi vezetéseknek a szennyezés mértékét csökkentő cselekvéstervet kell bevezetniük, így kötelező lesz ezen időszakokban például a forgalom korlátozása és az építkezési munkálatok befagyasztása. 
    A levegő szennyezettségének kérdése évtizedek óta súlyos gondot okoz Kínában, az elmúlt hónapokban pedig érezhetően felerősödött az problémával foglalkozók hangja. A kínai városok levegője a hazai sztenderdek szerint is rendkívül rossz: a 113 kínai város közül, melyek levegőjének minőségét a pekingi környezetvédelmi minisztérium figyelemmel követi, 45 olyan város van, mely a hármas, a legrosszabb levegőminőségi csoportba tartozik, átlépve a megengedett határokat. Ilyen például a főváros, Peking, és egyetlen sincs a 113 közt, mely az első, a legjobb, kategóriába esne. 
    A jelenleginél szigorúbb szabályozás nélkül még két-három évtizedig gondot okoz majd a levegő szennyezettsége, mely a dohányzást megelőzve a tüdőrák első számú okozójává léphet elő az országban – figyelmeztettek korábban a szakértők.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: