fbpx

A paksi atomerőműbe látogattak a NAÜ Kormányzó Tanácsának nagykövetei

Magyarország igyekszik megmutatni képességeit és kapacitásait a nukleáris energia felhasználása területén, mert ez olyan „termék”, amely fontos bevételeket hozhat az országnak – fogalmazott Csuday Balázs nagykövet, Magyarország ENSZ-hez és más nemzetközi szervezetekhez delegált állandó képviseletének vezetője Pakson, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) nagyköveteinek az atomerőműben tett szombati látogatása során – írja az MTI.

Büszkék lehetünk arra a technikai tudásra, amellyel hosszú évtizedek óta megbízhatóan és megnyugtató módon működtetjük az atomerőművet – emelte ki Csuday Balázs.

A NAÜ arra törekszik, hogy az atomenergia-felhasználás területén újonnan belépőket megismertesse a magyar kapacitással. Jelentős eredmény ezen a területen, hogy több tucatnyi vietnami szakember képzése már lezajlott Magyarországon. Ugyanilyen együttműködés formálódik Szaúd-Arábiával, Jordániával és Thaiföld is érdeklődik – hangsúlyozta.
Emlékeztetett rá, hogy a kormány terve szerint nyit a keleti piacok felé. Ez az együttműködés is része lehet ennek a tervnek.
Az erőműbe látogató csoportban atomenergiát már alkalmazó és azt még csak tervező országok képviselő egyaránt voltak. Thaiföld, a Dél-Afrikai Köztársaság, Kína, Oroszország, Törökország, Líbia, Bulgária és Szlovákia képviselői pénteken Bátaapátiban, a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban, szombaton a paksi atomerőműben jártak.
Xolisa Mabhongo, Dél-Afrika NAÜ nagykövete az MTI-nek azt mondta, atomerőművet ők is üzemeltetnek, de kis és közepes aktivitású hulladék elhelyezésére alkalmas létesítményük nincs. Ezen, illetve az atomenergia társadalmai elfogadtatása területén  érdemesnek látják átvenni a magyar tapasztalatokat. 
    Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára rámutatott, a látogatás azt szolgálja, hogy hangsúlyozzák: a felelősség az atomenergia működtetésében egyetemes, a biztonság szintjében nem lehet engedményeket tenni. 
    Érdekünk, hogy minél többen jöjjenek ide, megnézzék, érzékeljék azt az üzemeltetési biztonsági kultúrát, amit a paksi atomerőműben világszínvonalra sikerült emelni – húzta alá. 
    Úgy vélte, nagy előrelépés volt, hogy tavaly év végén a bátaapáti hulladéktároló megkezdte működését. Üzembe helyezése bizonyította Magyarország elkötelezettségét az iránt, hogy gondosan kezeli az atomenergiával kapcsolatos kérdéseket – hangsúlyozta Kovács Pál.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: