fbpx

A világ úszó szemétdombjai

Környezetvédelem – Holland diák állt elő új ötlettel az óceáni hulladékszigetek eltüntetésére

Egy holland tinédzser ötletes módszert talált ki, hogyan lehetne megszabadítani a tengereket azoktól a hatalmas szemétszigetektől, amelyek jórészt az ember által kidobott, az óceánok közepén hányódó óriási lebegő hulladékmezőkhöz sodródott műanyagokból állnak. A delfti egyetemen repülőmérnöknek tanuló 19 éves Boyan Slat a helyi TEDX-konferen cián mutatta be találmányát, amely tavaly elnyerte az egyetem legjobb műszaki dizájnért kiosztott díját is. Slatrája alakú, az óceán fenekéhez rögzített úszó platformjai a szigetek felső rétegéről gyűjtenék be és válogatnák szét további feldolgozáshoz a műanyagot.

A nap és a hullámok energiája által hajtott hajókat hatalmas lebegő karok kötnék össze, és az áramlatok tölcsérszerűen terelnék a karok közé, majd ezekhez a platformokhoz a hulladékot. A jelenleg befektetőkre váró megoldás a feltaláló szerint öt év alatt legalább egy óriás szemétszigetet teljesen el tudna tüntetni, és 7 millió 250 ezer tonna műanyagtól tisztítaná meg az óceánt.

Ez az első igazán értékelhető javaslat a csak nemrég az érdeklődés homlokterébe került globális környezetvédelmi probléma megoldására. Egy januárban publikált ausztrál tanulmány szerint jelenleg öt hatalmas szemétsziget kering az óceánok közepén, gyakorlatilag az összes nagy óceáni medencében egy-egy, és két év múlva egy újabb kialakulását jósolják az északi Barents-tengeren. Ezek méretéről különböző becslések láttak napvilágot, de a csendes-óceáni szemétszigetek teljes nagysága az Egyesült Államokéval vetekszik, vastagsága pedig akár tízméteresnél is nagyobb lehet. Jóllehet a nagy darabok könnyedén észrevehetők, a hulladék jó része apró műanyagdarabokból áll, ami vagy szuszpendált formában van jelen, vagy pedig éppen csak a vízfelszín alatt lebeg. Emiatt a műholdak és a repülőgépek által készített közönséges felvételeken a szemétszigetek észrevétlenek maradnak.

De már nem csak a tengerek szemetesek. Április elején az Amerikai Kémiai Társaság éves konferenciáján arról is beszámoltak, hogy egy expedíció kis műanyagszemcsékből álló szigetet észlelt az amerikai Nagytavak legkisebb és legsekélyebb tagján, az Erie-tavon. A kutatók 1500–1,7 millió műanyagrészecskét mutattak ki négyzetmérföldenként, és ami sokkal súlyosabb, a törmelékek mérete olyan apró volt, hogy a szennyezés szabad szemmel nem is látszott a vízben. A műanyag-mikrorészecskék aránya 24 százalékkal magasabb volt a Nagy-tavakban, mint az Atlanti-óceán déli részén lebegő szemétszigetekből gyűjtött vízmintákban. Ez pedig azért különösen veszélyes, mert ezeket az apró törmelékeket a halak és más vízi élőlények le is tudják nyelni, ami súlyos mérgezéseket okozva tömeges pusztulást okozhat, de enyhébb koncentrációban a halhúsban felhalmozódva emberi fogyasztásra is káros lehet.

Az első összefüggő szemétszigetet csupán a kilencvenes években fedezték fel, de mára kiderült, a tengeri áramlatok által fenntartott és összesűrűsödött lebegő szemét csak a Csendes-óceánban két különálló és több millió négyzetkilométeres vízfelületen terül el. A szemétdarabok között a műanyag palackoktól a játék mackókig mindenféle megtalálható, s a kutatók úgy számítják, az egyes darabok a kidobástól számítva ötven évig sodródnak, amíg a szigetekhez nem érnek. Ebből az következik, hogy amennyiben valamilyen nemzetközi összefogással el is tüntetnék az óriási szemétszigeteket, az úton lévő műanyaghulladék még évtizedekig újraalkotná azokat.

A világ legsokkolóbb szemétdombját alkotó, hosszú lebomlási idejű úszó műanyag jobbára az óceánok tápanyagban legszegényebb, tengeri sivatagnak is nevezhető területein koncentrálódik, ami még szerencsésebb, mint ha a tápanyagban és így az élővilágban is gazdagabb parti vizek mentén tömörülne – írta április végén a The Conservation című folyóiratban megjelent cikkében Erik van Sebille, az Új Dél-walesi Egyetem óceanográfusa, aki a januári ausztrál tanulmányt is jegyezte. Úgy véli, előbb inkább a szennyezés, vagyis a műanyagok tengerbe engedésének forrásait kellene lezárni, és csak azután kellene erőinket a tengeri élővilágtól való relatív elszigeteltségben lévő szemétszigetek felszámolására koncentrálni. A hulladék egyötöde becslések szerint a hajókról és az olajfúró szigetekről származik, a maradék nagyobbik rész pedig a szárazföldről.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a szeméttömeg nem jelent veszélyt a tengeri élővilágra és a teljes táplálékláncra. Sőt! Már eddig is tömegesen pusztultak el albatroszok, tengeri halak, fókák, delfinek és bálnák a tengeren hányódó szemét következtében. Egy tavalyi vizsgálat a begyűjtött halak majdnem tíz százalékának gyomrában talált apró műanyagdarabkákat. Az eredményekből úgy becsülik, a közepes vízmélységben élő halak az északi Csendes-óceánon évente nagyjából 12-24 ezer tonna műanyagot nyelnek le. Az azonban kétségtelen, hogy az óceánok közepén még így is kevesebb a kár, mint a táplálékban dúsabb parti vizekben.

Sebille kutatócsoportja GPS-szel felszerelt vándorbóják segítségével figyelte meg, miképpen csatlakozik a szemét az áramlatokon keresztül a szemétszigetekhez, és felismerték, hogy nem egyes országok, netán a szigetekhez legközelebbi tengerpartok a felelősek a szemétfoltokért. Sőt azt is kimutatták, hogy a körben forgó szemétszigetek az áramlások révén eddig nem ismert módon kapcsolatban állnak egymással. Ismerve azonban az emberiség környezetvédelmi gondokra adott reakcióidejét, kérdéses, hogy a legtöbbünk elől rejtve növekvő problémára mikor és hogyan lesz végleges megoldás.

A cikk eredetiben itt olvasható.

Forrás: nol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: