fbpx

Hatvan gólya költözött a szeméttelepre Ukrajnában

Hatvan gólya fészkelte be magát egy katonai lőtér szeméttelepére a közép-ukrajnai Cserkaszi városában – hozta nyilvánosságra szerdán az ukrán média.

https://i2.wp.com/www.segodnya.ua/img/gallery/4271/46/451869_main.jpg?w=800

“A gólyák hetekkel ezelőtt érkezhettek, ám a március végi fagyok miatt inkább a szeméttelepet választották átmeneti lakhelyül, ahol melegebb van, mint a vízparton. Ráadásul a város környéki tavak vize is befagyott, így ott élelemhez sem jutottak volna” – magyarázta Jevhen Van, a helyi állatkert igazgatója.

Szerinte amint kellően felmelegszik az idő, és a tavak felszínét borító jég is elolvad, a madarak átköltöznek megszokott helyükre. A gólyák a szeméttelepen ugyan találnak maguknak némi élelmet, de az ott dolgozók is rendszeresen etetik őket.
A múlt hét elején az ukrán sajtó arról írt, hogy a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében a hatóságok nyújtottak segítséget negyven gólyának, amelyek már szokásuk szerint megérkeztek Ukrajnába délről, ám a rendkívüli és váratlanul érkező hóviharban fagyoskodtak és éheztek. A helyi katasztrófavédelem szakemberei gyűjtötték be, etették és melegítették a madarakat.
Eközben ukrán állatvédők közösségi portálokon kérik azokat, akik fagyoskodó költöző madarakat találnak, hogy ha tehetik, átmenetileg fogadják be őket otthonukba.

További fotók: segodnya.ua

Forrás: MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: